Legalább nyolc autógyárát zárja be a Ford

Infostart
2005. december 5. 11:43
A második számú amerikai autógyár, a Ford legalább nyolc összeszerelő és részegységgyártó üzemét bezárja Észak-Amerikában, írta az Automotive News című szaklap hétfőn, vállalati bennfentesekre hivatkozva.

A Ford szóvivője nem erősítette meg a hírt, de megismételte, hogy a cég januárban nyilvánosságra hozza átalakítási tervét, írta az MTI. A cég vezérigazgatója, Bill Ford Jr. már korábban elmondta, hogy a tervben szó lesz üzembezárásokról is.

A legnagyobb amerikai autógyár, a General Motors 12 üzem bezárását tervezi kihasználatlan kapacitásai csökkentése végett 2008-ig, 30 ezer állás megszüntetésével.

Az amerikai autógyárakat főleg az sújtja, hogy stratégiájukban túl nagy súlyt adtak a sport-terepjáróknak, ezek azonban az emelkedő üzemanyagárak miatt vesztettek népszerűségükből, miközben a gyártás költségei megnőttek a nyersanyagok drágulása és a növekvő egészségbiztosítási kiadások miatt.

A Ford vesztesége idén eddig 1,4 milliárd dollár adó előtt az észak-amerikai piacon.

A General Motors vesztesége az idén eddig majdnem 4 milliárd dollár. A General Motorst az idén nagy piacvesztés érte Amerikában a külföldi, elsősorban japán konkurencia miatt. A General Motors elnök-vezérigazgatója novemberben úgy nyilatkozott, hogy a vállalat "nem készül" csődvédelmet kérni, azonban az amerikai piacon elszenvedett veszteségek "elviselhetetlenek".