Az ÁPV már tudja, hogy mennyit kínálnak a Budapest Airportért

Infostart
2005. december 1. 15:26
Az ÁPV Rt.-nél felbontották a Budapest Airport Rt. privatizációjára vonatkozó árajánlatokat.

Két héttel a kötelező érvényű ajánlatok benyújtása után az ÁPV Rt. már ismeri a Budapest Airport Rt. részvényeire vonatkozó árajánlatokat, ma ugyanis felbontották azokat a borítékokat, amelyek a három versenyben maradt pályázó által ajánlott összegeket tartalmazták.

A Népszabadság értesülései szerint ezúttal a brit reptereket üzemeltető társaság tette a legmagasabb ajánlatot, amely meghaladja a 400 milliárd forintot. Az állítólagos ár ugyanakkor némi csalódást is kelthet, hiszen októberben angol lapinformációk még 500 milliárd forint feletti összeget említettek.

Az értékelésnél az ÁPV Rt. elsősorban a megajánlott vételárat veszi figyelembe, jelentős súlyozási pont azonban a hosszú távú fejlesztési és működtetési stratégia is. A kormányzat és az ÁPV Rt vezetése már többször egyértelművé tette: megfelelő ajánlat esetén még az idén értékesítik a Budapest Airport Rt. többségi részesedését.

Piaci elemzők szerint a Budapest Airport Rt. idei eladásáról szóló hírek hatására erősödött ma a forint.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A pénzügyminiszter a Malévrõl és a Budapest Airportról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást