Nyitókép: Stanislaw Pytel/Getty Images

Húszmilliós pályázatot hirdettek digitális megoldásokra

Infostart / InfoRádió - Várkonyi Gyula
2025. augusztus 8. 12:03
A One Magyarország alapítványa összesen 20 millió forinttal támogatja azokat az innovatív digitális megoldásokat, amelyek érdemi válaszokat kínálnak korunk és a jövő legnagyobb társadalmi kihívásaira.

A One Magyarország Alapítványa, folytatva a korábbi évek hagyományát, idén is meghirdette a One Digitális Díjat. Flakstad Emőke, az alapítvány ügyvezetője az InfoRádióban elmondta: egy távközlési cég alapítványaként elsősorban a hétköznapi életet megkönnyítő digitális megoldásokat keresnek a jelen és a jövő társadalmi kihívásaira, mert ezek hatékonyan tudnak segíteni egy-egy kihívás kezelésében, illetve mert ezáltal edukálható is a társadalom, és az alapítvány hozzájárulhat a magunk eszközeivel ahhoz, hogy az emberek érettebben, tudatosabban használják a technológiai vívmányokat, innovációkat.

A pályaművek elbírálásánál szempont, hogy legyen pozitív társadalmi hatásuk, illetve legyen bennük technológiai innovatív megoldás.

Három kategóriában nyújtható be pályázat, amelyet hétfős szakértő zsűri fog elbírálni:

  • közösségek fejlesztése digitális megoldások segítségével,
  • tudástranszfer a mesterséges intelligencia segítségével az oktatásban,
  • okos megoldások a környezeti fenntarthatóság területén.

Startupok, a civil szektor szereplői és magánszemélyek is részt jelentkezhetnek, de azt kiemelte Flakstad Emőke, hogy

ez nem ötletpályázat, kész megoldásokat keresnek,

amelyek vagy évek óta működnek, de most a működtetői, a fejlesztői szeretnének továbblépni és valamilyen technológiai újítást bevezetni, tehát egy fejlesztésre pályáznak, vagy egy olyan megoldással érkeznek, ami még nincs a piacon, de már "teljesen összeállt", és ahhoz szeretnének valamiféle segítséget – akár pénzben, akár mentorálásban, akár kommunikációban –, hogy piacra lépjenek vele.

A pályázatok benyújtási határideje szeptember 15.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
One Alapítvány: 20 milliós pályázat digitális megoldásokra
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást