Nyitókép: anyaberkut / Getty Images

Elmebaj az úton, a legveszélyesebb dolgokat halmozta a megvadult sofőr – videó

Infostart
2025. augusztus 3. 07:12
Olyan volt, mint egy bosszúfilmben.

Botrányos viselkedésű sofőr ténykedését örökítette megy a BpiAutosok.hu egyik olvasójának fedélzeti kamerája. Az illető már a kamerás autó mögé történő kanyarodásnál is kis híján balesetet okozott, de ez még csak a kezdet volt. A sofőr ezután nagy tempóban utoléri a felvételt készítő járművet, majd többször is veszélyes manővereket hajt végre: agresszíven előz, miközben szemből folyamatosan jönnek.

A történet a videó végére válik igazán egyértelművé: úgy tűnik, a sofőr célja egy előrébb haladó furgon utolérése volt. Amikor ez sikerül neki, hirtelen a jármű elé vág, teljesen megállítva az előtte haladó forgalmat. Kiszáll, odamegy a furgon vezetőjéhez, és szóváltás, majd fizikai dulakodás alakul ki a két férfi között, a korábban cikázó sofőr még az ablakon is majdnem bemászik.