Nyitókép: Artur Widak/NurPhoto/Getty Images

Jókora fordulat a Fiat 500-asoknál

Infostart
2025. július 8. 09:40
A korábban bemutatotthoz képest a legújabb modellben lágyhibrid hajtásláncra cserélte a gyártó a villanymotort.

A Fiat négy éve dobta piacra legújabb 500-as modelljét, mely a 2007-ben debütált és vele párhuzamosan gyártott elődjétől eltérően nem benzines, hanem tisztán elektromos modell - írja a hvg.hu.

A Stellantis olasz márkája most ebből az elektromos autóból készített egy vadonatúj, benzines verziót. A Fiat 500 Hybrid névre hallgató jármű induló ára 70 ezer euró (kb. 6,8 millió forint), és az orrán lévő 500-as típusjelzés alatt kialakított extra hűtőnyílásáról ismerhető fel.

A motortérben egy lágyhibrid technikával megtámogatott 70 lóerős, 1000 köbcentis, 3 hengeres benzinmotor kapott helyet elsőkerék-meghajtással, hatfokozatú kézi váltóval.

A 7 colos digitális műszeregységet és 10,25 colos érintőkijelzőt felvonultató újdonság próbagyártása már megkezdődött a torinói Mirafiori gyárban, az első sorozatgyártott kocsik pedig az ígéretek szerint novemberben hagyják majd el a gyártósort.