Nyitókép: MTI/Kovács Attila

Ennyi eső eshet szerdáig – térképes napi bontás

Infostart
2025. július 6. 16:27
A HungaroMet arra készített előrejelzést, hogy az egyes napokon hol és mekkora eséllyel eshet 10 mm-t meghaladó csapadék.

Hétfőn átvonul felettünk az első hidegfront, amelynek hatására többfelé valószínű – nyugatról kelet felé haladva – napközben zápor, zivatar. Ezekből elsősorban az ország északnyugati felén van esély 10 mm-t elérő csapadékmennyiségre, délen, délkeleten ez inkább csak lokálisan fordulhat elő. Ezen a napon a zivatarokat inkább viharos szél és jégeső kísérheti, a felhőszakadás kevéssé lehet jellemző – írta Facebook-oldalán a HungaroMet.

Kedden érkezik az újabb front, illetve ezen a napon ciklon is kimélyül térségünkben, így ezen a napon szinte országszerte valószínű eső, zápor, zivatar, többfelé eshet jelentősebb mennyiség.

Szerdán a ciklon középpontja csak lassan távolodik északkelet felé, a magasban hidegörvény is lesz felettünk, így ezen a napon elsősorban az északkeleti megyékben valószínű további ismétlődő csapadék, másutt ekkor már inkább elszórt hátoldali záporokra lehet számítani.

Összességében tehát a hét elején várhatóan kedden, illetve szerdán északkeleten eshet jelentősebb mennyiségű csapadék, ekkor főként eső, hétfőn ez inkább csak lokálisan fordulhat elő intenzívebb záporok, zivatarok környezetében