Nyitókép: Unsplash.com

Észvesztően párolog a Balaton – grafikon

Infostart / MTI
2025. július 4. 15:16
A tó erős párolgása miatt az elmúlt egy hétben már 4 centimétert csökkent a tó átlagos vízállása – közölte a HungaroMet Zrt.

Napok óta alig van felhő az égen, a levegő pedig rendkívül száraz, az ország döntő részén mindössze 15-30 százalék volt pénteken napközben a relatív páratartalom, egyetlen területen, a Balaton környékén viszont 50 százalék fölé is emelkedett – írták.

Ismertetésük szerint ennek oka a Balaton erős párolgása, amit a meleg, zavartalanul napos időjárás mellett a kifejezetten száraz, így sok nedvességet befogadni képes levegő jelenléte eredményezett.

Az erős párolgás miatt az elmúlt egy hétben már 4 centimétert csökkent a Balaton átlagos vízállása, ehhez a többször felerősödő szél is hozzájárult azzal, hogy a vízgőzt elfújta a tó fölül – tették hozzá.

Arról is írtak, az előrejelzés szerint péntek éjszaka hidegfront éri el a Balatont megerősödő északnyugati széllel, de csapadék nélkül, a jövő hét elejére viszont már magasabb nedvességtartalmú, hűvösebb légtömeg érkezik, aminek pozitív hatása lesz a Balaton vízállására, várhatóan megtorpan a csökkenése.