Nyitókép: Getty Images/ WC.GI

Indul a nyári kampány: nagy szükség van most a „hősökre”

Infostart / MTI
2025. július 3. 06:38
Amíg te pihensz, a véred életet ment! szlogennel indul az idei nyári véradókampány – közölte a Magyar Vöröskereszt.

Az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) és véradásszervező partnere, az MVK által indított kampánnyal a szabadságolások időszakában rendszeresen visszaeső véradási aktivitásra kívánnak választ adni.

A kampány üzenete, hogy a vérkészítményekre nyáron is ugyanúgy szükség van, hiszen a gyógyítás és az életmentés ilyenkor is folyamatos.

„A nyári szünet alatt a véradók életvitele átalakul, sokan elutaznak, ez pedig érezhetően megnehezíti a stabil vérellátás fenntartását, pedig az egészségügyi intézmények ilyenkor is számítanak ránk” – hangsúlyozta a közlemény szerint Bayerné Matusovits Andrea. Az OVSZ főigazgatója, elmondta: a szlogen célja az volt, hogy emlékeztessen mindenkit arra, hogy míg egyesek pihennek és feltöltődnek, másoknak az életük múlhat a rendelkezésre álló vérkészítményeken.

A közlemény idézte Kardos Istvánt, az MVK főigazgatóját, aki úgy fogalmazott:

számukra a véradás az emberiesség és önkéntesség élő példája.

„Nyáron különösen fontos, hogy ezek az alapelvek tettekké váljanak, hiszen az ellátásra szorulóknak ilyenkor is változatlanul szükségük van a segítségre” – emelte ki.

A kampány részeként nyereményjáték is indul, amely során szabadidős élmények találnak majd gazdára, a véradók számos belépőt, utalványokat, kedvezménykuponokat nyerhetnek, a sorsoláson való részvételhez mindössze annyi szükséges, hogy a résztvevők a kampány időtartama alatt vért adjanak - tudatták az MVK közleményében.

A két szervezet bízik abban, hogy minél többen csatlakoznak a – mint fogalmaztak – „véradó hősök” közösségéhez!

További információk a kampányról a https://www.ovsz.hu/nyar oldalon érhetőek el, míg a véradási helyszínek és időpontok a https://www.veradas.hu/ és a https://www.ovsz.hu/ver/veradasok weboldalakon találhatók meg.

A figyelemfelhívó akció országszerte július 1. és augusztus 31. között zajlik – áll a közleményben.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Nyári véradókampány - Nagy Sándor, az Országos Vérellátó Szolgálat szakmai főigazgató-helyettese
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást