Nyitókép: Kateryna Mashkevych/Getty Images

Zavar támad az eddigi nyugodt időjárásban

Infostart
2024. október 23. 06:00
Szerdán nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, de ez a csapadékviszonyokban nem igazán fog meglátszani. A felhőzet eleinte csak a nyugati és északi tájakat érinti, majd délután nyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik és megvastagszik a felhőzet.

Nagyjából már egy hete nyugodt feledtünk a légkör, ebben most azonban zavar támad, ugyanis nedvesebb léghullámok érkeznek a térségünkbe, de jelentős változás ezek sem fognak produkálni. Szerdán előbb egy gyenge hidegfront érinti hazánkat, majd az anticiklon peremén dél-délnyugat felől nedvesebb levegő áramlik a térségünkbe. Ez aztán az elkövetkezendő napokban itt fog örvényleni fölöttünk, de hétvégére ismét az anticiklon veszi át az uralmat. – hangzik el a HungaroMet videós előrejelzésében.

A kicsit enyhébb éjszaka után délelőtt a pára és ködfoltok hamar feloszlanak, az ország nagy részén még több órás napsütésre van kilátás, majd délután nyugat felől fokozatosan megnövekszik és meg is vastagszik a felhőzet. Komoly csapadékra azonban nem kell számítani, legfeljebb a Nyugat-Dunántúlon helyenként fordulhat elő gyenge eső, kisebb csöpörgés. Az érintő hidegfront hatására a szél északira, északkeletire fordul, de nagyrészt mérsékelt marad, csak a keleti, északkeleti tájakon és a Nyugat-Dunántúlon élénkülhet meg a légmozgás. A csúcsérték – hasonlóan az előző napokhoz – 14 és 20 Celsius-fok között valószínű.

A következő napokban a fölöttünk kavargó nedvesebb léghullámok hatására felhősebb időjárásra számíthatunk; csütörtökön az ország délnyugati felén előfordulhat kisebb eső, de minderre csak kevés helyen van kilátás. E tájakon még erősen felhős, borult idő várható, majd a hétvégére fokozatosan mindenütt csökken a felhőzet, és ismét visszatér a napos, száraz időjárás. Az éjszakák kissé enyhülnek a felhős tájakon, de másutt 0 fok közelében alakulnak a minimum hőmérsékletek. A csúcsértékek a sokéves átlag közelében, vagy kevéssel afelett alakulnak. Újabb változás a jövő hét elején körvonalazódik, és ismét egy hidegfront érintheti hazánkat.