Nyitókép: Pixabay/Kranich17

Kissé kettészakad az ország – ezt tartogatja az időjárás

Infostart
2024. április 20. 05:00
Egy gyengülő front, majd egy ciklon okoz az ország nagyobb részén felhős időt, de azért szinte mindenütt lesznek napos periódusok is a hétvége folyamán.

Szombaton nagyobbrészt erősen felhős ég várható rövidebb napos időszakokkal, de az ország keleti, északkeleti tájain naposabb idő valószínű.

Főként a Dunántúlon, a Duna-Tisza közén és az Északi-középhegység nyugati felén valószínű elszórtan kisebb eső, zápor, délután, kora este északnyugaton kis eséllyel az ég is megdörrenhet.

A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél élénkül meg. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 18 fok között alakul. Veszélyjelzés nincs érvényben.

Ami a folytatást illeti, kicsit eltérő lesz az időjárás az ország nyugati és keleti részében, előbbi tájakon ugyanis már nem kell számítani csapadékra, emiatt aztán alacsonyabb is lesz a hőmérséklet. Keleten kicsit magasabbak lehetnek a maximumok, viszont nagyobbak lehetnek a csapadékesélyek is – egy dél felől érkező ciklon hatásának köszönhetően.