Nyitókép: Unsplash.com

Jön az otthoni javítás az iPhone-oknál - ezt kell tudni róla

Infostart
2024. április 16. 06:13
Eddig számos gondot okozhatott, ha valaki szakszerviz megkerülésével vagy használt alkatrésszel javította készülékét, azonban ennek hamarosan vége.

Az Apple lehetővé teszi, hogy a felhasználók maguk végezzék el otthon a kisebb javításokat. A programban a vállalat szerelési útmutatót, valamint a bütyköléshez szükséges speciális szerszámokat is elérhetővé tett, így minden feltétel adott a munka otthoni elvégzéséhez - írja a HVG.

A lap szerint a program nem csak azért hasznos, mert időt és pénzt lehet megspórolni azzal, ha nem szakszervizbe visszük készülékünket, hanem azért is, mert így kevesebb elektronikai hulladék keletkezhet - ebben az ügyben tett az Apple egy lényeges lépést.

A vállalat azt a tájékoztatást adta ki, hogy mind a szervizek, mind az egyéni felhasználók számára lehetővé válik a közeljövőben, hogy eredeti, de használt alkatrészekre cseréljék a meghibásodott iPhone egységeket.

Az eddigi rendszer szerint minden elomlott alkatrész helyett újat kellett beépíteni, a változtatás elősegítheti, hogy csökkenjen az iPhone felhasználók ökológiai lábnyoma.

Mint írja a lap, az már kevésbé jó hír, hogy a The Washington Post értesülése szerint az idén ősszel induló programba csak az iPhone 15 és az annál modernebb készülékek kerülnek bele, azaz a kint lévő telefonoknak csak egy igen kis százalékát lehet majd ilyen módon javítani, bár felmenő rendszerben a helyzet idővel javulni fog.

A cég ugyanakkor azt állítja, hogy amennyiben eredeti az alkatrész, a mobil nem fog semmilyen kompatibilitási problémát jelezni. Pillanatnyilag hiába cserélne valaki akár egy kijelzőt egy másik, ugyanolyan kijelzőre, lehetséges, hogy bizonyos funkciók nem működnének vele. A frissített javítási program azonban az ígéret szerint orvosolni fogja ezt.

Szintén jó hír, hogy a felhasználóknak a nem kell majd megadniuk a készülék sorozatszámát alkatrészrendeléskor, kivéve akkor, ha valaki az alaplapot szeretné kicserélni. Ezen felül egy, az iOS-be beépített funkció segítségével

a jövőben azt is ellenőrizhetik, hogy a telefonjuk volt-e már szervizelve, és ha igen, akkor mely alkatrészeket cserélték ki benne, illetve, hogy használt vagy új darabok kerültek-e bele.

Arra is gondolt az Apple, hogy illetéktelenek esetleg a későbbiek folyamán lopott iPhone-okat fognak szétszedni és alkatrészként eladni. A vállalat közlése szerint ha a telefonnál aktiválják az "Elveszett" módot, a rendszer automatikusan letiltja az alkatrészek párosíthatóságát. A lap hozzáteszi, ez még önmagában nem védi meg a felhasználókat, akik csak azután szembesülnek az alkatrész lopott mivoltával, hogy azt megrendelték és kifizették.

Arról egyelőre nincs információ, hogy a program Magyarországon is elérhető lesz-e ősztől, vagy várni kell néhány hónapot idehaza a gyakorlat bevezetéséig.