Nyitókép: Pixabay

Hideget is kapunk az eső mellé - előrejelzés

Infostart
2024. március 22. 04:33
Változékonyra és szelesre fordul az időjárás a hétvégén: pénteken és szombaton változóan felhős, olykor borult időre kell számítani. Szombaton még 16-21 Celsius-fok körül alakul a csúcshőmérséklet, majd egy hidegfront miatt vasárnapra 6-7 fokkal visszaesik és többfelé lehet eső, zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből

Pénteken szakadozott és egyre inkább gomolyosodó felhőzet lesz felettünk, az északkeleti tájakon valószínű a legkevesebb napsütés, majd késő délutántól jelentősen csökken a felhőtakaró. Elszórtan - nagyobb eséllyel az ország keleti, délkeleti felén - valószínű kis mennyiségű eső, zápor. Az északnyugati szelet a Dunántúlon és a középső országrészben több helyen élénk széllökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14-19 fok között alakul, de az északkeleti tájakon ennél néhány fokkal hidegebb lehet az idő.

Szombaton hajnalban a kevésbé felhős tájakon pára-, ködfoltok képződhetnek, amelyek feloszlanak. Napközben változóan felhős időre kell számítani több-kevesebb napsütéssel, majd a késő délutáni, esti óráktól jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég, északnyugat felől szórványosan elered az eső, záporeső. A déli, délnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik. Estétől a Dunántúlon északnyugatira fordul az áramlás, néhol viharos széllökések is lehetnek. A hajnali 1-8 fokról kora délutánra 16-21 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Vasárnap a hidegfront vastagabb felhőzónája kelet felé távozik, mögötte több helyen erőteljes lehet a gomolyfelhő-képződés, de általában többórás napsütés valószínű. Délelőttig a Dunától keletre még eső is várható, a front mögött szórványosan alakulnak ki záporok, néhol zivatar sem kizárt. Az északnyugati, nyugati szelet sokfelé erős lökések kísérhetik. A minimum-hőmérséklet jobbára 3-7 fok között várható, de a derült, szélvédett részeken hidegebb is lehet. A csúcsérték 9-15 fok között alakul.