Nyitókép: Pixabay

Hidegfront hidegfront hátán, de nagyon nem kell megijedni

Infostart
2024. február 17. 05:00
Szombaton és hétfőn is érkezik egy-egy front, de lényeges változást nem okoznak majd időjárásunkban. Legfeljebb felhősödéssel és kisebb esővel járnak, jelentős lehűlés nem társul hozzájuk. Marad az enyhe idő.

Szombat napközben a ködfoltok feloszlanak, de északnyugat felől hidegfront érkezik, így a kezdeti fátyolfelhős, napos időt követően növekszik, vastagszik a felhőzet, a nap folyamán átmenetileg beborul az ég. Este északnyugat felől már csökken is a felhőtakaró.

A nap második felében elszórtan lehet gyenge, szemerkélő eső. A Dunántúlon helyenként megélénkül az északnyugatira forduló szél, másutt gyenge, mérsékelt lesz a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között várható – derült ki a HungaroMet időjárás-előrejelzéséből.

A következő, újabb gyenge hidegfront hétfő délután érkezhet meg az ország fölé; déli ágán mediterrán ciklon is képződhet. A jövő hét időjárásában nagy változás nem várható, általában változó felhősségre kell készülni, több-kevesebb napsütéssel. Csak helyenként alakulhat ki kisebb eső, illetve záporeső, amire leginkább a hétfői napon van esély. A hőmérsékletek alakulása sem igazán változik jelentősen.