Nyitókép: Digital Vision/Getty Images

Műanyag-teszt: ennyit tartalmaznak kedvenc gyorsételeink

Infostart
2024. január 7. 13:55
A műanyag-számazékok lassan elkerülhetetlenné válnak, mindenhol és mindenben ott vannak. Még az ételben is, amit megveszünk.

A műanyagok az egészségügyi kockázatok ellenére továbbra is széles körben jelen vannak az élelmiszerekben - állapította meg a Consumer Reports amerikai fogyasztóvédelmi csoport a Reuters beszámolója szerint. A HVG azt írja, a nonprofit társaság felszólította a szabályozó hatóságokat, hogy vizsgálják felül az élelmiszerekkel a gyártás során érintkezésbe kerülő műanyagok biztonságosságát.

A Consumer Reports csütörtökön közölte, hogy az általa nemrégiben tesztelt 85 szupermarketben kapható élelmiszer és gyorsétel közül 84 tartalmaz ftalátok néven ismert "lágyítószereket", egy olyan vegyi anyagot, amelyet a műanyag tartósabbá, rugalmasabbá tételére használnak.

A megvizsgált élelmiszerminták 79 százaléka tartalmazott biszfenol A-t (BPA), egy másik, műanyagban található vegyi anyagot, valamint más biszfenolokat,

bár ezek szintje alacsonyabb volt, mint a 2009-ben végzett vizsgálatokban.

A Consumer Reports szerint az általa talált ftalát szintek egyike sem haladta meg az amerikai és az európai szabályozó hatóságok által meghatározott határértékeket, arra azonban felhívták a figyelmet, hogy nincs olyan ftalát szint, amelyet a tudósok biztonságosnak nyilvánítottak volna. Véleményük szerint a szabályozási szint nem garantálja az elfogyasztott élelmiszerek biztonságosságát.

A ftalátok és a biszfenolok megzavarhatják az ösztrogén és más hormonok termelését és szabályozását, ami

potenciálisan növelheti a rák, a cukorbetegség, a születési rendellenességek, a meddőség, az elhízás, az idegrendszeri panaszok és más problémák kialakulásának esélyét.

Megemelkedett ftalát-szintet találtak olyan termékekben is, mint a Cheerios, a Gerber bébiétel és a Yoplait joghurt, valamint a Wendy's, a Burger King és a McDonald's számos hamburgerében, nuggets-ében és sült krumplijában.

Egy-egy kategórián belül a hasonló ételek között is talált eltéréseket a kutatás: a Wendy's Crispy Chicken Nuggets-ben például a 33 980 ftalát nanogramm/adagban kifejezve több mint négyszerese volt a McDonald's Chicken McNuggets-ben lévő szintnek (8030 nanogramm/adag).

A kutatásban közzétett termékek között sok idehaza is elérhető és népszerű, például néhány ismert italmárka ftalátszintje (nanogramm/adag):

  • Coca Cola (műanyag palackos) - 6167

  • Lipton citrusos diétás zöld tea (műanyag palackos) - 4433

  • Pepsi Cola (dobozos) 2938

  • Gatorade (műanyag palackos) 1752

Valamint néhány ismert és sokak által fogyasztott gyorsétel ftalátszintjei (nanogramm/adag):

  • Wendy’s csirke falatok (papírdobozos csomagolás) - 33 980

  • Burger King sajtos Whopper szendvics (papírcsomagolás) - 20 167

  • Burger King csirke falatok (papírzacskós) - 19 782

  • McDonald’s sajtos negyedfontos szendvics (sajtos McRoyal - papírdobozos) - 9956

  • Burger King klasszikus sült krumpli (papírdobozos) - 8512

  • McDonald's csirke falatok (papírdobozos) - 8512

  • McDonalds sült krumpli (papírdobozos) - 5538

  • Pizza Hut sajtos pizza (papírdoboz) - 2718