Nyitókép: Naplemente Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn 2024. január 1-jén. MTI/Balázs Attila

Jön a kemény tél havazással: megvan a fordulat időpontja

Infostart
2024. január 2. 04:40
Folytatódik az enyhe, de mozgalmas időjárás a következő napokban, de a hét végére kemény telet kapunk.

Az ország délnyugati, déli felén nagy területen képződhet köd, illetve rétegfelhőzet, de másutt is felhős lesz az ég. A ködös területeken szitálás előfordulhat.

Kedden a látási viszonyok fokozatosan javulnak, a rétegfelhőzet kiterjedése pedig csökken. Ugyanakkor délelőttől kezdve északnyugat felől ismét beborul az ég, és este az északi tájakon már gyenge eső is előfordulhat.

Kedden a délnyugati, déli szél megélénkül, a Dunántúlon olykor meg is erősödik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -1 és +2 fok között várható, de a kevésbé felhős tájakon ennél pár fokkal hidegebb is lehet.

A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 3 és 9 fok között alakul, délen néhol ennél enyhébb lehet az idő.