Nyitókép: YouTube

Milliók tanultak tőle rendet rakni, de már eljött a pont, amikor feladta

Infostart
2023. január 30. 17:06
Marie Kondo - ismertebb nevén KonMari - milliókat tanított arra, hogyan tartsanak otthon rendet. Aztán megszületett a harmadik gyermeke.

Marie Kondo korábban arra tanította a világot, hogyan válogassa át az otthonában tornyosuló ruhák és tárgyak halmazát, hogy valóban csak az maradjon otthon, ami fontos számunkra, azután pedig azt is megmutatta, hogyan lehet mesteri módon hajtogatni a ruhákat.

Követőinek száma világszerte jelentős: nevéből született a konmari kifejezés, mely egyet jelent a rendezettséggel és a tisztasággal.

A japán rendszakértő nemrég azonban bevallotta, hogy három gyermekkel, akikről gondoskodnia kell, a családi otthona "rendetlen": a rendrakás most kevésbé élvez prioritást életében - írja a The Guardian.

"Az otthonom rendetlen, de ahogyan az időmet töltöm, az a helyes számomra ebben az életszakaszban"

- mondta a Washington Postnak.

A rendrakás guruja szerint élete akkor változott meg jelentősen, amikor 2021-ben megszületett a fia.

"Eddig hivatásos rendrakó voltam, ezért mindent megtettem, hogy mindig rendben tartsam az otthonom, de most feladtam ezt, és ez a jó nekem. Rájöttem arra, hogy az a fontos, hogy a gyerekeimmel töltsem az időmet" - mondta egy online webináriumon.

Új könyvében máshova is kerül a fókusz, mint az eddigiekben: a japán kurasi köré építi azt. A kurasi szó életmódot jelent: Marie Kondo most már arra fókuszál, hogy

a mindennapokba örömöt vigyen.

A konmari nevet viselő takarítási módszerét 2011-ben alakította ki Marie Kondo: ez az otthon található dolgok közti válogatás alapelvévé azt a kérdést teszi, hogy vajon örömöt visznek-e az életébe, vagy sem. Két Netflix-sorozatot is készített a Kaliforniában élő szakértő, aki jelenleg azt tartja a legfontosabbnak, hogy ő és férje is a lehető legtöbb időt töltsék gyerekeikkel.