Nyitókép: Pixabay

Már dereng, mikor inthetünk búcsút a mostani időjárásnak

Infostart
2022. október 30. 05:58
Ködtengerben úszik a Kárpát-medence, és lényeges változás még vasárnap sem valószínű.

A folytatásban is marad a túlnyomóan borult, párás idő, csak kevés helyen süthet ki majd a nap. Hajnalra romlanak a látási viszonyok, sokfelé sűrű köd képződhet, elsősorban azokon a területeken, ahol korábban átmenetileg felszakadozott a felhőzet, így a nyugati és délnyugati megyékben. A legalacsonyabb hőmérséklet hajnalban jellemzően 10 fok körül alakul.

Lényeges változás vasárnap napközben sem várható, a látási viszonyok csak lassan fognak javulni a délelőtti órákban – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat időjárás-előrejelzéséből.

Az ország legnagyobb részén – a borult, párás idő mellett – 11 és 15 Celsius közötti maximumokat mérhetünk. Kivételt képezhetnek azok a részek, ahol átmenetileg fel tud szakadozni a felhőzet; erre a nyugati, illetve délnyugati országrészben (Dunántúl) mutatkozik esély.

Szitálás továbbra is bárhol előfordulhat, ám számottevő csapadékra nem számíthatunk.

Ami a folytatást illeti, a hosszú hétvége időjárását egy anticiklon alakítja. Kedden indul meg egy hidegebb légtömeg a közép-európai térség felé, ami várhatóan szerdán fogja elérni hazánkat, és okohat némi változást az időjrásában.