Nyitókép: Pixabay

Jó is és rossz is lesz a keddi időjárásban

Infostart
2022. augusztus 9. 05:00
Lesz is, meg nem is csapadék a következő napokban, ugyanis helyi záporok, zivatarok szinte bárhol előfordulhatnak, de nagy területet érintő áztató esőnek kicsi az esélye. Hőség viszont nem lesz, mérsékelten meleg időre számíthatunk.

A kiadós esőre sajnos tovább is várnunk kell, miután a következő napokban is inkább helyi jellegű záporok, illetve zivatarok alakulhatnak ki, de az ország nagyobb része száraz marad – hangzik el az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében. Hőséggel azonban már nem kell számolni, csak mérsékelten meleg idő várható a héten.

Záporokra, zivatarokra kedden a korai órákban főként a Dél-Dunántúl, Kelet-Dunántúlon lehet számítani, illetve a főváros térségében, majd később az Alföldön is, de csak szórványosan. Napközben inkább már csak az ország déli, valamint keleti megyéiben eshet, a délutáni óráktól pedig legfeljebb a keleti határrészeken. Ennek megfelelően kedden napközben észak felől csökkenni fog a felhőzet, a sok napsütést tehát inkább csak gomolyfelhők zavarhatják.

A hajnali 15-21 fok után a legmelegebb órákban 25 és 31 Celsius között tetőzik majd a hőmérséklet, vagyis hőségre nem kell számítani, csak nyárias meleg időre. A szél viszont továbbra is fújni fog, nagy területen lehet élénk: egyrészt az Alpokalja térségében, másrészt az északkeleti megyékben erős lökések is előfordulhatnak.

Ami a folytatást illeti, a hőmérséklet lényegesen nem fog változni a következő napokban, tehát 25 és 30 fok között alakulnak majd a maximumok, de lehetnek kivételek, és a vastagabb felhőzet visszafoghatja a nappali felmelegedést. A hajnalok viszont igen frissítőek lesznek, így érdemes lesz szellőztetni – hangzik el az OMSZ előrejelzésében. Nagy területet érintő, áztató eső továbbra sem várható, inkább helyi jellegű záporok, zivatarok fordulhatnak elő.