Nyitókép: CarmenMurillo/Getty Images

Maratoni műtéttel mentették meg egy férfi kézfejét

Infostart
2022. július 6. 12:46
A hosszú rehabilitáció után újra használni tudja majd a visszavarrt testrészt.

Egy faaprítógép szakította le az 54 éves Pintér György kézfejét, amelyet nyolcórás műtéttel sikerült visszavarrni. Az operációt a Pécsi Tudományegyetem Traumatológiai és Kézsebészeti Klinikáján végezték.

Rögtön a műtőbe kerültem és onnét kezdve megkérdezték a dolgokat, hogy van-e gyógyszerérzékenységem és a többi. Onnan kezdve nem emlékszem semmire, mert elaltattak, egészen addig, hogy másnap reggel itt az ágyon ébredtem és a helyén voltak az ujjaim – mondta a férfi az ATV-nek.

Kromek Lóránd, a műtétet végző csoport vezetője azt mondta, hogy a pécsi kézsebészeten sokat gyakorolnak hasonló eljárásokat, így természetes volt, hogy megpróbálják a leszakadt testrészt visszavarrni.

Az operáció során az orvosoknak, a csontokat, az ereket, az inakat, az izmokat és az idegeket is újra egyesíteni kell, ugyanis a csonkolásos balesetekben minden szövetrész sérül.

A férfi állapota javul, már haza is engedték a kórházból. Hosszú rehabilitáció után újra használni tudja majd a kezét.