Nyitókép: Chalabala/Getty Images

Több időjárási jelenség miatt is figyelmeztetést adtak ki

Infostart
2022. június 28. 05:00
A fokozódó kánikula mellett zivatarok is lehetnek.

Kedden a sok napsütés mellett inkább a Dunántúl nyugati felén várható nagyobb számban gomolyfelhő-képződés. Délután, este a Dunántúl nyugati felén fordulhat elő kevés helyen zivatar, melyek azonban hevesebbek is lehetnek, viharos kifutószéllel, jégesővel és intenzív csapadékkal. A változó irányú szél több helyen megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 32 és 37 fok között valószínű.

Kedden országszerte elérheti a nagyon erős, néhol akár az extrém szintet az UV-sugárzás.

A hőség veszélye miatt Budapestre, valamint Pest, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére másodfokú, a többi megyére elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat.

Budapestre, Pest, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Vas, Veszprém és Zala megyére zivatarveszély miatt is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.

Szerdán sok napsütés várható, a Dunántúlon több gomoly-, illetve fátyolfelhővel. Általában száraz időre számíthatunk, de főleg a Nyugat-Dunántúlon itt-ott kialakulhat zápor, zivatar. A délkeleti szél időnként megélénkül, néhol megerősödik. A minimum-hőmérséklet 14 és 23, a maximum 33 és 38 fok között valószínű.

A meteorológiai szolgálat videójából kiderül, hogy szombaton érkezhet egy gyenge hidegfront, de jelentős hőmérséklet-visszaesésre nem érdemes számítani.