Nyitókép: Carola Frentzen/picture alliance via Getty Images

Ilyen a fenntarthatóság: Újranyílt a túlzott turizmus miatt bezárt csodastrand

Infostart
2022. május 16. 17:22
Thaiföld egyik ékessége A part miatt lett világhírű. Most új szabályok mellett lehet csak látogatni, és ezekről igencsak megéri tájékozódni indulás előtt.

Nagy figyelmet kapott négy éve a thaiföldi kormány döntése, amely értelmében lezárták a Ko Phi Phi Lee szigetcsoporthoz tartozó Maya-öböl strandját. A festői helyszínt a Leonardo DiCaprio főszereplésével ott forgatott A part című 2000-ben bemutatott film révén szállták meg a turisták, és a tömeg által okozott környezetterhelés - és környezetszennyezés - olyan méreteket öltött, hogy eltűntek a vadon élő állatok nemcsak a vízből, hanem a szárazföldről is, továbbá elpusztult a korallok becslések szerint mintegy 90 százaléka. És ha ez, meg a vízbe ázó naptejek pusztítása még nem lett volna elég, óriási mennyiségű szemét halmozódott fel a csöppnyi öbölben, ahol egy nap akár hatezer ember is megfordult.

2018-ban tehát a thai hatóságok lezárták a strandot, a turisták pedig azóta vágták a centit, hogy ismét együtt úszhassanak a halakkal a festői korallzátonyok között.

A helyszínt januárban ismét megnyitották, ám a korábbiaknál jóval szigorúbbak az előírások - idézte az Index a The Guardian beszámolóját.

Táblák mutatják az újranyílt öböl látogatására vonatkozó új szabályokat, köztük azt is, hogy tilos fürdeni. (Carola Frentzen/picture alliance via Getty Images)

A hajósok számára kialakított móló messzebb került a Maya-öböltől és csak nyolc hajó tud kikötni egyszerre, legfeljebb egy óra hosszára, és csak 10-16 óra között. Időpontot kell emiatt foglalni utazásszervező vagy egy alkalmazás segítségével. Egyszerre legfeljebb 375 ember látogathatja meg a legendássá vált öblöt, ami bár még mindig sok, de a hatóságok szerint fenntartható.

A partra egy deszkasétányt építettek, ezen lehet besétálni a sűrű dzsungelbe is. Közben egy nagy tábla tekint szigorral a turistákra, mutatva azt is, hogy fürdeni bizony nem lehet.

Cserébe viszont mentesült a parti növényzet és a vízi élővilág is a turisták okozta károktól, és főképp egyáltalán nincs olyan elviselhetetlen tömeg, mint korábban - írta a brit lap helyszíni tudósítója.