Nagy baj lehet, ha nem fordul csapadékosabbra itthon az időjárás

Infostart / InfoRádió - Herczeg Zsolt
2022. február 15. 07:31
Aszály fenyegeti az országot, hetek óta nem esett elég eső, hó pedig szinte egyáltalán nem. A meteorológus szerint a talaj kiszáradt, és bár az őszi vetések most még jól bírják, de ebből később nagy baj lehet.

Egy tartós északnyugati széláramlat miatt egymást érik az időjárási frontok, és idén még alig esett eső – hívta fel a figyelmet Kovács Attila meteorológus.

Az ország középső sávjában – nagy területeken – van, ahol az elmúlt harminc napban az egy millimétert is alig-alig éri el a csapadékösszeg, ami nagyon kevés. Ilyenkor ugyanis az lenne a normális, hogy a nyáron mélyen kiszáradt talaj feltöltődik a téli csapadékkal, miután egyelőre még kevés a párolgás – magyarázta. De a mélyebb talajrétegek feltöltődése, főként az Alföldön, illetve az ország északnyugati tájain még várat magára.

A szakértő arra is rámutatott, hogy az elmúlt időszakban átvonuló frontokat kísérő nagy szelek tovább szárították a talajt. Sőt, miután a talajfagyok a felső rétegeket felaprózták, helyenként az erős szél ezeket el is hordja, porviharokat okozva, illetve csökkentve a termőréteget.

Az őszi vetések és az erdők most még jól viselik a szárazságot, de előbb-utóbb baj lesz belőle – jelezte a meteorológus. Az, hogy országszerte még nem töltődött föl a talaj mélyebb rétege, az a nyári helyzetre jelenthet majd gondot. Ha csapadékhiányos marad a tél hátralévő része, valamint a tavasz, akkor az esetleges nyári aszály még fokozottabban jelentkezhet – figyelmeztetett Kovács Attila.

Ezen a héten sem várható jelentősebb csapadék, de utána talán átalakul az időjárás, és a nyugati, délnyugati áramlás esőt is hozhat – tette hozzá az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Nagy baj lehet, ha nem fordul csapadékosabbra az időjárás
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Aszály a szőlőültetvényeken
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Megszenvedik az aszályos időt a méhészek
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást