Nyitókép: MTI/Sóki Tamás

A fél ország életét megnehezíti az ónos eső, aztán jön a várva várt fordulat

Infostart
2021. december 29. 05:00
Csapadékos napok jönnek, aztán az év utolsó napján jöhet az enyhülés.

Szerdán túlnyomóan borult időre számíthatunk, inkább csak kisebb körzetekben válhat átmenetileg szakadozottá a felhőzet. Az éjszakai csapadékzóna fokozatosan délkelet felé húzódik, a déli, délkeleti megyékben eső lesz a jellemző, míg északkeleten a havazás megszűnését követően ónos esőbe, majd esőbe vált a csapadék és fokozatosan gyengül is. Északnyugat felől a délelőtti óráktól újra megnő a csapadék esélye, leginkább eső valószínű, de a fagypont alatti tájakon ónos eső sem kizárt.

Az ónos eső miatt Pest, Borsos-Abaúj-Zemplén, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád és Jász-Nagykun-Szolnok megyére másodfokú figyelmeztetést adtak ki. Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas és Veszprém megyére elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.

A legmagasabb nappali hőmérséklet általában -1 és +5 fok között valószínű, de a nyugati határnál ennél egy-két fokkal enyhébb idő is lehet.

Csütörtökön jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég, csak átmeneti felszakadozásokra számíthatunk. A Dunától keletre eleinte szórványosan szitálás, ónos szitálás, hószállingózás valószínű, ugyanakkor nyugat felől összefüggőbb eső-zóna érkezik, amely kelet felé halad, így este Szabolcs környékén is eső válthatja fel a vegyes halmazállapotú csapadékot. Délután nyugati irányból újabb frontális eső-sáv is érkezhet, kelet felé mozogva. Éjjel többfelé képződhet köd, amely helyenként hosszabb ideig megmaradhat. A déli, délnyugati szelet helyenként élénk lökések kísérhetik. A minimum-hőmérséklet -7 és +3, a csúcsérték 0 és +9 fok között alakul, északkeleten lesz a hűvösebb idő.

Szilveszterre jöhet enyhülés, péntekre elvonulnak az esőfelhők. 2022 első napján az ország jelentős részén sok napsütésre és 10 fokra számíthatunk, igaz, megerősödik a szél.