Nyitókép: Julia_Sudnitskaya/Getty Images

Nehezen érthető a csütörtöki időjárás - videó

Infostart
2021. november 4. 05:00
Kiadós eső, zivatar, erős szél, helyenként 20 fok - így, egyszerre. Figyelmeztetéseket is kiadtak.

Az éjszaka érkezett melegfronti csapadékzónát követően reggel - nem tévedés - 6-13 fok lesz, ami mintegy 10 fokkal melegebb, mint a szerda reggeli hőmérséklet.

A délutáni csúcshőmérséklet 14-23 fok között lesz, északkeleten lesz hűvösebb, délen meleg, de esőkabát, kalap kelleni fog.

Hajnalban ugyanis hidegfront érkezik, amelynek hatására csaknem az egész országban várhatók zivatarok. A nyugati határ mentén kisebb eséllyel, majd napközben az ország délnyugati és középső felében, később délkeleten már nagyobb valószínűséggel fordulhat elő eső, zápor és zivatar is.

A délkeleti területeken délelőtt és kora délután viharossá is fokozódhat a szél. A délutáni óráktól mérséklődik a légmozgás.

Legnagyobb eséllyel a Kaposvár-Balassagyarmat és Baja-Ózd vonal közötti területeken 10, helyenként akár 20 milliméternél is több csapadék hullhat.

Zivatarveszély miatt Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye kivételével az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. Békés megyére az egy nap alatt várható jelentős mennyiségű eső miatt is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.

Békés és Csongrád-Csanád megyében az erős szélre is figyelmeztetnek.