Nyitókép: MTI/Komka Péter

Rá sem ismerne a kedvelt, Budapest közeli fesztiválhelyszín strandjára

Infostart / MTI
2021. június 11. 06:27
Újjászületett a Nógrád megyei Bánki-tó strandja 140 millió forintból, a strandon gyerekpancsoló és játszótér jött létre, új burkolatot telepítettek, megújult a gyep és a növényzet.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a strand ünnepélyes átadásán hangsúlyozta azt is, hogy a strandot családbarát módon tervezték, így a legkisebbek is élvezhetik a vizet, élményeket szerezhetnek az árnyékolt pancsolóban, a nagyobbak számára pedig a tó kínál sok lehetőséget.

Az államtitkár kitért arra, hogy szerda óta szabadon lehet átmenni a szlovák határon is, és számos rendezvény várja a résztvevőket a határ mindkét oldalán.

Balla Mihály, a térség fideszes országgyűlési képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy turisztikai célpontokkal rendelkező települések számára gazdasági lehetőség a vendéglátás és a szálláshelyek biztosítása. A strandberuházást méltatva beszélt az elindult és tervezett fejlesztésekről, ezek között említette a kerékpáros és bakancsos turizmus fejlesztését a Börzsöny térségében, és más adottságokat is kiemelt, mint a várak, zarándokutak, kilátók.

Torma Andrea polgármester beszámolt arról, hogy a Terület- és településfejlesztési operatív program 140 millió forintos támogatásából gyerekpancsoló és játszótér jött létre, napozóágyakat kapott a közönség, megújultak a burkolatok, a lépcsők, a terasz, újjászületett a gyep és a növényzet.