A hétvégére sem talál magára az időjárás, de már látszik, mikor kezd melegedni

Infostart
2021. május 29. 06:00
Magassági hidegörvény alakítja időjárásunkat, ami miatt közepesen és erősen felhős idő várható, elszórtan záporos csapadékkal a hétvégén.

Szombat hajnalra vaskosabb felhőzet érkezik az ország északi tájai fölé, miközben a déli fertályon még vékonyabb marad a felhőtakaró. Az éjszaki hőmérséklet 7 és 13 Celsius-fok között alakul. Bár számottevő csapadék nem várható, keleten, északkeleten kisebb esők, záporesők előfordulhatnak – hangzik el az Országos Meteorológia Szolgálat előrejelzésében.

Az erősen felhős égkép szombat napközben is folytatódik, emellett azonban több–kevesebb napsütés mindenütt lesz. A nyugati országrészben, valamint északkeleten, nagyjából a Salgótarján–Békéscsaba-sávban, illetve ennek környezetében lehet nagyobb eséllyel záporokra, zivatarokra számítani. A zivatarokat felhőszakadás (lokálisan > 25 mm), apró szemű jég, illetve esetleg viharos széllökések (60-80 km/h) is kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 22 fok között valószínű.

Vasárnap annyiban lesz más a helyzet, hogy kicsit több többet fog sütni a nap, ugyanakkor a délutáni órákban már bárhol lehet csapadékra számítani, legnagyobb eséllyel a középső és keleti országrész lesz érintett, legalábbis jelen állás szerint – teszik hozzá. Zivatar környezetében viharossá is fokozódhat a szél. Hajnalban 4, 11, a legmelegebb délutáni órákban 15, 21 fokot mérhetnek.

Ami a hosszabb távú előrejelzést illeti, a jövő héten napról napra emelkedik majd a hőmérséklet, ugyanakkor a csapadék esélye, még ha csak minimálisan is, de gyakorlatilag minden nap meglesz.