Nyitókép: Varga György

Jövő héten még visszatérhet a havazás

Infostart
2021. április 11. 05:55
Déli, délnyugati áramlással meleg, változó nedvességtartalmú légtömeg érkezik a szárazföld belseje fölé, amely vasárnap estig a Kárpát-medence időjárására is hatással lesz.

Vasárnap a Tiszántúlon még kisüt néhány órára a nap, nyugat felől azonban egy vastagabb felhősáv érkezik, amely kelet felé vonul. Délután a Dunántúlon számíthatunk hosszabb-rövidebb napsütésre. Délelőtt inkább a nyugati megyékben néhol, a déli, kora délutáni órákban elsősorban a középső országrészben, késő délutántól, estétől már a Tiszántúlon is előfordul szórványosan kisebb eső, zápor, ugyanakkor nyugat felől fokozatosan szűnik a csapadék.

A déli szelet több helyen erős, a Kisalföldön néhol időnként viharos lökések is kísérhetik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 8 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 15 és 21 fok között alakul.

Hétfőn kora délutánig napos idő várható gomoly- és fátyolfelhőkkel, majd erőteljessé válik a felhőképződés, késő estére a Nyugat-Dunántúlon be is borul az ég. A délután második felében a Dunántúlon és az északi országrészben elszórtan előfordulhat zápor, néhol zivatar. Napközben időnként megerősödik a déli, délnyugati szél, majd estétől a Dunántúlon és a középső megyékben északnyugatira fordul a szél, és néhol viharossá fokozódik. A hőmérséklet hajnalban 3 és 9, a délutáni órákban 19 és 24 fok között alakul.

Kedden erősen felhős vagy borult lesz az ég, reggel, de kora délelőtt a keleti országrészben még vékonyabb lesz a felhőzet. Nyugat felől egyre többfelé várható eső, zápor, főként keleten helyenként zivatar is. Emellett a Nyugat-Dunántúlon havas eső, a hegyekben havazás is előfordulhat. A szél mindenütt északira, északnyugatira fordul, többfelé megerősödik, elsősorban a Dunántúlon és a Zemplén környezetében viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a Dunántúlon 3 és 8, másutt 7 és 10 fok között alakul. A csúcshőmérséklet az Alföld nagy részén 13, 19, másutt csak 8 és 13 fok között valószínű, de a Nyugat-Dunántúlon még ennél is hidegebb lesz, és ott kora délelőttől hűlni fog a levegő.