Nyitókép: Pexels.com

Kár túlzottan örülni az alacsony spermiumszámnak

Infostart
2021. március 29. 07:14
Ma már ismert, hogy a meddő párok esetében a férfiak nagyobb arányban tehetőek felelőssé az elmaradó családalapításért, mint a nők. És ezek csak a felderített esetek, nagyon sok olyan férfi él szerte a világban, aki nem is tud alacsony spermiumszámáról, vagy ha tud – mivel egyelőre nem akar családot – nem foglalkozik vele. Ennek pedig komoly veszélyei vannak.

Azok, akik családot szeretnének az alacsony spermiumszám ellen küzdenek. Azok azonban, akik nem, vagy inkább még nem, kicsit sem küzdenek ellene, sőt, adott esetben még örülnek is neki. A férfiaknál az alacsony spermiumszám ugyanis jelentősen rontja a fogamzóképességet, vagyis kisebb az esély a családalapításra – vagy éppen a véletlenül „becsúszó” babára. Ennek pedig sokan örülnek, olvasható Ratkó Tünde szülésznő, termékenységi specialista honlapján.

Ez tulajdonképpen valahol érthető, hiszen kisebb a stressz, ugyanakkor tisztában kell lenni azzal, hogy a spermiumszám visszaállítása nem olyan egyszerű folyamat, vagyis

idejében kell elkezdeni a próbálkozást, és még akkor sem biztos, hogy sikerül.

A legtöbb esetben ugyanis az alacsony spermiumszámért a tápanyagellátottság alacsony volta a felelős, de sajnos a betegségek és a genetikai tényezők sem zárhatóak ki a rendszerből. Ezek pedig jelentősen megnehezítik, olykor el is lehetetlenítik a spermiumszám növelését.

Miért baj, ha alacsony?

Az alacsony spermiumszám egy sor részletre van hatással a szervezetben – ahogyan arra már több kutatás is rávilágított. Sajnos nem csak azt eredményezi, hogy kisebb stressz mellett hódolhatunk a szex örömeinek, hanem azt is, hogy

jelentősen megugrik néhány igen komoly betegség kockázata is.

A kutatók az alacsony spermiumszámot a 39 millió/ml alatti értékekben határozták meg. Az ilyen adatokkal rendelkező férfiak körében pedig sajnos lényegesen magasabb a szív- és érrendszeri gondok kialakulásának kockázata. Magasabb a rossz koleszterin szintjük, sok esetben alacsony a tesztoszteronszintjük is. Ez pedig nem csak a férfiasságot befolyásoló hormon, hatása a szervezet számos pontján jelentős, így például alacsony volta a csontritkulásra is hajlamosabbá teszi az embert – mondja Ratkó Tünde.

Az alacsonyabb spermiumszámmal rendelkező férfiak esetében jellemzően magasabb testzsírszázalékokkal kellett számolni, illetve lényegesen megnőtt az inzulinrezisztencia – és ezzel a cukorbetegség kialakulásának valószínűsége is.

A spermiumszám normál szinten tartása a szervezetben – ha betegség vagy genetikai tényező nem játszik közre – a megfelelő tápanyagellátottság kérdése. Ez ugyanis egy másodlagos, nem létszükségletű funkció, vagyis csak akkor jut rá elegendő tápanyag, ha a test ellátottsága ideális. Ellenkező esetben a szervezet a túlélést helyezi előtérbe, és lerontja a másodlagos funkciók működését – mint amilyen a szaporodás is, olvasható.