Nyitókép: Pixabay

A falu, ahonnan mindenkit kiköltöztettek, csak egy valaki maradt haláláig – túraajánló a hétvégére

Infostart
2020. december 4. 18:03
Outdoor ajánlónk az ország legkülönbözőbb hegységeibe kalauzolja el.

Az Aggteleki-karszt vidékén felmászhatnak az egyik legnagyobb kiterjedésű középkori vármaradványhoz, Szádvárhoz és ellátogathatnak egy szellemfaluba, Derenkbe. Ez utóbbi lengyel származású lakóit az 1930-as évek végén kitelepítették, mert Horthy Miklós kormányzó vadászterületet hozott létre a környéken. A derenkiek kárpótlást kaptak, és Istvánmajorban, Andrástanyán, illetve Sajószentpéteren kezdték újra az életüket – Babarcsik István kivételével, aki megtagadta a költözést, és haláláig a faluban maradt. Derenk ma a Magyarországi Lengyelség Történelmi Emlékhelye. A szögligeti Szádvár valamikor a 13. században épült és négy, egymástól kőfallal elválasztott udvarból állt. A nehezebb tárgyakat egy lovakkal vontatott kötélcsiga-rendszerrel juttatták fel a várba.

A Bakonyban a Kerteskői-szurdokba gyerekekkel is elmehetnek. Bakonybélből szép körtúra szervezhető oda. A Borostyán-kúti-tó partján nézzék meg a Szent Gellért-kápolnát és a felette található kálváriát, majd hódítsák meg a Csúcs-hegyet. A Gerence patak völgyében ereszkedve eljutnak a Bányász-forrásig, és utána már ott is van a szurdok. Nem hosszú, mindössze 450 méter, és aránylag jól járható. A déli peremén lévő Oltár-kőről szép kilátás nyílik rá.

A nagyobb kihívást keresőknek a börzsönyi Magyar-hegyet ajánlom. Nagybörzsönyről érdemes felmászni rá. Meredek ösvény lesz a bakancsuk alatt, de a folyamatos panoráma miatt megéri.

A Bükkben Répáshutáról a Pénz-pataki-völgy felé induljanak el. Útjuk során megnézhetnek egy víznyelőbarlangot, és bejárhatják a Rejteki-tanösvényt, amelynek egyik kőfülkéje jégkorszaki állatok és emberek maradványait őrzi. A Hór-völgybe a Szarvaskúti-Csúnya-völgyön jutnak le, utána pedig a Balla-völgy és a Balla-barlang érintésével érkeznek vissza Répáshutára. A Hór-völgyben megtekinthető az üveghuták emlékhelye. A környékbeliek hajdanán hamuzsír és üveg előállításából éltek. Ezekhez kellettek a huták, vagyis az olvasztókemencék.

A Gerecsében a baji kálvária, a Keszthelyi-hegységben a Vállusi tanösvény, a Mecsekben a Babás szerkövek, a Mátrában a Nyikom-nyereg, a Pilisben a Vaskapu-völgy, a Vértesben a Gráciák bérce, a Zemplénben a Nagy-Péter-mennykő, az Őrségben pedig a Hármashatár tanösvény felfedezését javaslom.

Bárhová is mennek, vigyázzanak arra, hogy a kijárási tilalom kezdetére, este nyolc órára hazaérjenek, és persze tájékozódjanak az egyes látványosságok nyitva tartásáról, a vadászatok miatt elrendelt korlátozásokról, illetve a várható időjárásról.

A Teljesítménytúrázók Társasága a koronavírus-járvány miatt nem javasolja a teljesítménytúrák megszervezését, ennek ellenére lesz néhány ilyen program, de szigorúan csak egyéni teljesítéssel. Most rendezik meg a Mecseki Mikulást, a Mecseki Krampuszt, a zempléni Rákóczi Emléktúrát, a Kőris Kört, a Farkas 25-öt, az Oroszlán 12-t, a Hangya 4-et, a Téli túra 500-at és a Mikulás a Mátrában 2020 elnevezésű programot.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Outdoor programajánló
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást