Nyitókép: Pixabay

Így állítanak örök emléket Bálint gazdának

Infostart
2020. július 10. 10:45
Országos megmozdulást szervezett az egyik hódmezővásárhelyi óvoda vezetője.

A kezdeményezéshez már legalább 40 intézmény csatlakozott, de akkora az érdeklődés, hogy a határidőt meg kellett hosszabbítani - írja a Ripost.

A kezdeményezés lényege, hogy az ovisok, kisiskolások fákat, bokrokat vagy bármilyen más növényt ültessenek Bálint gazda emlékére, az ültetésről pedig küldjenek néhány fotót. Az ötletgazda a bulvárlapnak elmondta, a telefonja egész nap csörög, annyian csatlakoznak a megmozduláshoz, hogy július 30-ig meg kellett hosszabbítaniuk a határidőt.

Azt hihetnénk, az óvodás lurkóknak semmit sem mond Bálint gazda neve, csak játékból ültetnek fát vagy bokrot, ám ez tévedés, az óvónő szerint még a legkisebbek is tudják, ki volt az ország kertésze.

Bálint György, azaz Bálint gazda június 21-én hunyt el, 100 esztendős korában. Halálát tüdőgyulladás okozta és koronavírusos volt.

Bálint György temetése nyilvános lesz, július 14-én 11 órakor a Fiumei úti sírkertben helyezik örök nyugalomra az ország legkedveltebb kertészét.