Nyitókép: Forrás: Pexels.com

Ne késlekedjünk a megelőzéssel, tünetekkel már nagyon nehéz a visszaút

InfoRádió
2020. május 31. 12:37
Magyarországon mindenütt terjed a szívférgesség betegség, folyamatos védekezés szükséges tablettával vagy cseppekkel, mert amikor már a tünetek jelentkeznek, nehéz segíteni az állaton – mondta az InfoRádiónak Fekete Mónika állatorvos.

Mára Magyarország a szívférgesség szempontjából endémiás lett, ami azt jelenti, hogy azok a szúnyogok, amelyek átviszik egyik állatról a másikra a fertőzést, itt élnek, számuk pedig évről évre emelkedő tendenciát mutat, elsősorban a vizes területeken, de így is az ország 30 százaléka fertőzöttséget mutat egy felmérés alapján – ismertette az InfoRádiónak nyilatkozó Fekete Mónika állatorvos.

A szívférgesség-betegség a négylábúak között nem terjed, kizárólag a szúnyogok adhatják át. A vadon élő állatok hasonlóan érintettek, mint a házi kedvencek, a macskafélék azonban kevésbé érzékenyek rá. Ennek megfelelően Magyarországon a kutyák mellett az aranysakálok, rókák fertőzöttsége a magas – tette hozzá a szakember.

Az állatorvos szerint mindenképpen

a megelőzésre kell fektetni a hangsúly,

elsősorban az információszerzésre és -átadásra, ahogyan a szűrés is kiemelten fontos lenne valamennyi kölyök 6-7 hónapos korában, ami lényeglében egy gyors vérvizsgálatot jelent. Ezt követően pedig érdemes megelőző kezeléseket adni – emelte ki.

Fekete Mónika ismertetése szerint két mód áll rendelkezésre a védekezésben: egyfelől irtani kell a szúnyogokat, megakadályozandó, hogy megcsípjék az állatokat, másrészt magát a szívféreg-lárvákat is lehetséges gyéríteni,

lárvastádiumban ugyanis rengeteg hatékony készítmény van ellenük

tablettás, vagy akár cseppentős formában is. A legtöbb parazitával, így a szívféreg-lárvákkal kapcsolatban is a legtöbb gondot az jelenti, hogy már nincs szezonális előfordulásuk, egész évben, folyamatosan szükséges védekezni ellenük.

Az állatorvos arra is felhívta a figyelmet, hogy

a légzési és szívelégtelenségi tünetek megjelenésekor már nagyon nehéz a „visszaút”.

A betegség során a lárvák az úgynevezett egyes stádiumból lassan, 6-9 hónap alatt fejlődnek ki 20-25 centis méretű szívférgekké, elsősorban a tüdőerekben és a szív környékén, ahol trombózisokat okoznak. Bár valójában tüdőférgekről van szó, a keringés és méretük révén eljutnak a szívhez, vándorlásuk során azonban több más szervben is károsodásokat okoznak. Ráadásul a felnőtt nőstények, amennyiben van hím is, folyamatosan újabb és újabb lárvákat juttatnak a vérbe.

Sok állatorvosi rendelőben gyakorlatilag már protokoll, hogy a kölyökkutyák oltásakor felhívják a gazdák figyelmét a megelőzésére, amire Fekete Mónika tapasztalata szerint fogékonyak is az állattartók. „Ismerik, és már ők kérik a védekezési lehetőségeket” – tette hozzá a szakember.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Szívférgesség – Fekete Mónika állatorvos
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást