Nyitókép: MTI/EPA/ANA-MPA/Evanglosz Bugiotisz

Felbukkant a koronavírus dallamos nevű utódja

Infostart
2020. május 6. 08:17
A gazdaság újranyitásával, a "régi" élet megindításával együtt jár, ezért nem mindegy, hogy vágunk neki a jövőnek.

Amíg tart a világjárvány, számos épület zárva van, vízrendszerük sincs nyitva és egyéb eszközeiket - például légkondicionáló - is lekapcsolták. A pangó szakaszok pedig - mint a Laboratorium.hu portál figyelmeztet - mikrobiológiai szempontból komoly kockázatot jelentenek, ilyenkor ébred ugyanis a Legionella baktérium.

Vadasi Tamás, Bordás Tamás és Kalinovits Gergő, a Wessling Tudásközpont független laboratórium munkatársai a portállal közölték, kiemelt kockázatú létesítménynek minősülnek az egészségügyi intézmények, a kereskedelmi szálláshelyek, a nedves hűtőtornyok és a közfürdők is, tehát már a lezárás idején biztonságosan be kell üzemelni mindent itt, átesni a szükséges laboratóriumi vizsgálatokon.

A Legionella egy olyan, mesterséges és természetes környezetben egyaránt előforduló baktérium, amelyik

a langyos, meleg vízben hamar elszaporodik. Súlyos megbetegedést akkor okozhat, ha a víz párájával kijut a környezetbe,

és ezt az úgynevezett aeroszolt az ember belélegzi. Az általa okozott megbetegedés, a legionellózis lényegében egy atípusos tüdőgyulladás, amely a legyengült immunrendszerű embereknél akár halálos kimenetelű légúti eredetű betegség is lehet.

Ott, ahol az ivóvízhasználat nem folyamatos, szükséges a pangó szakaszok rendszeres, legalább hetente történő átöblítése, kifolyatása - minden csapon minimum 2 percig vagy hőmérséklet-állandóság eléréséig.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Vadasi Tamás
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást