Nyitókép: Pixabay

Emiatt lesz az Ön hétvégéje is rövidebb

Infostart / InfoRádió - Dzsubák Tamás
2020. március 27. 21:40
Ha a koronavírus-veszély nem volna elég; jön a tavaszi óraátállítás. Az utolsó. A Semmelweis Egyetem tanszékvezetője figyelmeztet is egy-két dologra.

A hétvégén lesz az utolsó óraátállítás. Most vasárnap hajnali kettőkor három órára kell átállítani az órákat Magyarországon.

A Semmelweis Egyetem Családorvosi Tanszékének docense az InfoRádiónak azt mondta: elsősorban a krónikus betegségben szenvedő idősek és a kisgyerekek érzik meg, mert ez az egy óra a belső órájukat nagy mértékben megváltoztatja.

"Az átállás könnyen súlyosbíthatja az alvászavart is, és tudni kell azt is, hogy mivel egy órával korábban fogunk felkelni, ilyenkor még a melatoninszintünk is jóval magasabb, a glükokortikoidszintünk pedig alacsonyabb.

Ettől fáradtak, dekoncentráltak lehetünk, hiszen számunkra egy óra alvás hiányzik"

- tette hozzá Torzsa Péter.

Mire összhangba kerül a belső óránk és a valós idő,

két hét is eltelhet, kicsit úgy érezhetjük magunkat, mintha "jetlagünk" lenne.

"A depresszív hangulatunk lehet erősebb, a pulzusszámunk nőhet, koncentrálóképességünk is csökkenhet, ingerültebbek, étvágytalanabbak lehetünk, emésztési zavaraink is lehetnek" - tette hozzá.

Készülni azonban lehet az óraátállításra: minél többet legyünk szabad levegő, próbáljunk meg az előző napokban korábban lefeküdni és mozogjunk, ne igyunk teát, kávét.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Óraátállítás - orvosi szemmel
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást