Nyitókép: Pixabay

Egy közösségi összefogás ígéri, felragyog még Búbánat-völgy napja

Infostart
2020. március 14. 19:45
A kerek-tavi beruházás egy nagyobb fejlesztés része, a Rám-szakadékban túrázó családok számára is vannak jó hírek.

Kétszintes turisztikai központ jön létre az Esztergomhoz közeli Kerek-tó partján, a Vasas Horgász Egyesület győztes pályázatának köszönhetően - írja a Kemma.hu. A beruházás 260 millió forintnyi pénzt emészt fel, ebből 190 millió érkezett pályázaton.

A Kerek tavi Természetház nevű leendő épület 640 négyzetméteres lesz, szeptember végére elkészülhet, oktatóterem, öltöző, mosdó és büfé is lesz benne, és kiállítások, rendezvények is otthonra találhatnak majd itt.

Szentkirályi Ádám, az egyesület elnöke elmondta, a szükséges berendezéseket, eszközöket is ők szerzik be.

A beruházás egy Lépésekre a Dunakanyartól nevű, 416 millió forintos projekt része, melyben számos fejlesztéssel teszik vonzóvá a térséget a turisták számára. Az egyesület mellett a konzorciumban együttműködő partnerek a Pilisi Parkerdő Zrt., a Magyar Természetjáró Szövetség és a Magyar Turisztikai Ügynökség. A fejlesztési program legfontosabb eleme a térséget átszelő mintegy több száz kilométernyi turistaút-hálózathoz kapcsolódó pihenőhelyek és információs rendszer felújítása. Nagyobb beruházással érintett a Rám-szakadék, ahol fogadóépület létesül bababarát mosdóval és pelenkázó helyiséggel.