Nyitókép: gordoneszter@gmail.com

Együtt egy jobb internetért

Infostart
2020. február 10. 19:04
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elkérésére hatóságok, informatikai cégek, civil szervezetek és gyerekek fognak össze, hogy a Biztonságos Internet Nap, február 11. alkalmából felhívják a figyelmet a biztonságosabb és jobb internetezés fontosságára és alapvető szabályaira.

Az NGYSZ Safer Internet Programja a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézettel és az Országos Rendőr-főkapitánysággal közös sajtótájékoztatóján mutatta be az idei Biztonságos Internet Nap hazai programját.

A Biztonságos Internet Nap – Safer Internet Day (SID) – célja, hogy az Európai Unió Safer Internet Program (SIP) akciótervének keretein belül több mint 150 országban ugyanazon a napon hívja fel a figyelmet az internet előnyeire és veszélyeire, lehetőséget teremtsen és buzdítsa a gyerekeket olyan pozitív tartalmak létrehozására, melyeket később a családban, iskolában, barátokkal is tudnak használni.

Az internethasználat és -biztonság új, 21. századi tendenciái komoly fejtörést okoznak a szülőknek és a pedagógusoknak, hiszen a hagyományos, jól bevált szabályozási módszerek már nem minden esetben tűnnek életszerűnek. Ezek a gyakran kudarcként megélt tapasztalatok egyre jobban beárnyékolják az internet egyébként igen pozitív és hasznos oldalát.

Az utóbbi években a „biztonságosabb” helyett a „jobb” internet létrehozására került a hangsúly.

Ezért a SID idén is közös felelősségünkre fókuszál: mindannyiunk dolga, hogy az internetet egy jobb hellyé tegyük a magunk és egymás, de különösen a fiatalok számára. Ezért is lett 2020-ban ismét a SID szlogenje: “Együtt egy jobb internetért!”

Az idei SID magyarországi eseménye mellé álltak: Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Digitális Jóléti Program, Microsoft Magyarország Kft., Abacusan Stúdió Oktatásszervező Nonprofit Kft. és a Nemzeti Kibervédelmi Intézet.

A Safer Internet Day – Biztonságos Internet Nap hazai programjai

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, az Európai Unió Safer Internet Programjának (SIP) hazai konzorciumvezetője figyelemfelkeltő eseményt szervez erre a napra a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Főépületében, amelyen szakemberek, döntéshozók, pedagógusok, gyerekek, a sajtó, illetve a téma iránt érdeklődők vesznek részt.

A rendezők hazai intézményeket, gyermekvédelmi szakembereket, játékszakértőket, webes biztonsági szakembereket, de távközlési cégeket, internetszolgáltatókat, non-profit szervezeteket és multinacionális cégek képviselőit is várják az eseményre.

Kurkó Zsuzsanna, a SIP projektkoordinátora elmondta, hogy a SIP magyarországi konzorciuma a 2020-as Biztonságos Internet Nap alkalmából egy játékkészítő és egy videópályázatot is hirdetett hazai általános és középiskolások számára.

„Játékkészítő pályázatunk célja az volt, hogy a gyerekek kreativitását kihasználva olyan, gyerekek által megtervezett offline játékok szülessenek, amelyekkel majd az osztályban, barátokkal, családi körben is játszani lehet. A pályázat témája: Ismerd meg jobban a téged körülvevő kiberteret!” – tette hozzá.

„A videópályázatban maximum háromperces kisfilm elkészítését kértük, mellyel a fiatal felhasználókat szerettük volna aktív fellépésre buzdítani, hogy a közösségi tér lehetőségeit és előnyeit kihasználva valós problémákra bátran merjenek reagálni. A kisfilmeket szakmai zsűri értékelte, a díjátadóra a Biztonságos Internet Nap rendezvényén kerül sor, ahol a szervezők a díjazott munkákat be is mutatják. A videópályázat témája: Másképp viselkednek-e a kibertérben a felnőttek? Ha igen, szerinted miért?”

Idén még több érdekességgel is készülnek a szervezők. A rendezvényen két kerekasztal-beszélgetést tartanak az alábbi témakörökben.

„Miért félnek a felnőttek, és miért olyan bátrak a gyerekek?”

Meghívott beszélgetőpartnerek: dr. Farkas Attila Erik, a DGYS, a Digitális Jóléti Program állandó szakértője, dr. Ságvári Bence, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont tudományos munkatársa, Csanak Gabriella, a Microsoft Magyarország Kft. marketing- és operációs igazgatója, Nagyné Szabó Etelka szakértő, szaktanácsadó, a Nemzeti Pedagógus Kar országos elnökségi tagja és Laboncz Márton, diák.

A második kerekasztal-beszélgetés címe: „Hackerek és kéretlen tartalmak a világhálón”, moderátora dr. Lengyel Márk ügyvéd, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat tagja.

Meghívott beszélgetőpartnerek: dr. Bencsik Balázs, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet vezetője, dr. Kiss Tibor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Kriminológiai Tanszék tanársegédje, Marosi-Bauer Attila CEO, Hacktivity Conference és Németh Ágnes rendőr ezredes, az ORFK Bűnmegelőzési Osztály vezetője.

A rendezvényen a szülőknek és pedagógusoknak interaktív előadást is tartanak neves szakemberek, így

  • dr. Ságvári Bence, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont tudományos munkatársa: „Amikor a kevesebb több (kéne legyen).
  • A "sharenthood" kockázatairól”; Perlaki Gyula, Microsoft Magyarország, Account Technology Strategist. "5 perced van még játszani!!!";
  • Tímár Borbála, a Magyarország Digitális Gyermekvédelmi Stratégiájának pedagógiai szakértője: „Szülőnek lenni a digitális korban” címmel.
  • Filmvetítés és kibeszélő is lesz a Digitális Jóléti Program keretében általános iskolások részére.
  • Az 5-6. évfolyam számára a téma az „Influencerek”, míg a 7-8. évfolyam esetén a „Testképzavar” lesz. Előadó: Pethő Áron és Halász Henrietta, a Digitális Gyermekvédelmi Stratégia NETMENTOR programjának képzői.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Safer Internet program a biztonságosabb internetért
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást