eur:
394.05
usd:
365.7
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Nyitókép: Pixabay

A világhálón terjed a legvészesebben a koronavírus

Az elmúlt napok-hetek meghatározó fejleménye a kínai Vuhanból induló új vírus megjelenése. Bauer Zsófia (Y-nsight) és Mezei Márk (Silberstein and Partners) közös social media kutatásában azt vizsgálta, hogy az első hírek óta hol milyen intenzitással terjedt el a téma a globális webtérben.

A koronavírussal kapcsolatos friss híreinket ITT találja.

190 országban vizsgálták meg a vírusról szóló online diskurzusokat, és csak januárban több mint 18 millió bejegyzés foglalkozott a témával, és ezek a bejegyzések további közel 330 millió reakciót váltottak ki.

Az ábrán is jól látható, hogy Afrika nagy részének kivételével a világ minden pontján foglalkoznak a közösségi mediában a koronavírussal.

Ráadásul a beszélgetés volumene folyamatos emelkedést mutat, ahogyan az érkező reakciók is, és előreláthatóan tovább fog növekedni a virtuális térben folyó párbeszéd mennyisége az elkövetkező hetekben. A trendben jól látható, hogy míg a január első felében megjelenő kínai megbetegedése kevésbé foglalkoztatták a felhasználókat, addig az utóbbi napok fejleményei lavinaszerű reakciót váltottak ki.

Hazai trend

Magyarországon csaknem 19 ezer bejegyzés született az elemzett időszakban a közösségi médiában. A magyar trend megfelel a globálisnak. A helyzet eszkalálódásával egyre többen és többet foglalkozunk a témával, ugyanakkor a reakciók növekedése nem egyenletes, kiugrás tapasztalható, január 24-én, amikor arról cikkeztek, hogy 5 nap alatt felépítenek Kínában egy új kórházat a vírusos betegek számára. Erre a bejelentésre rengeteg olyan komment érkezett, elsősorban Facebookon, amelyik a gyorsaságot hasonlítja össze a magyar egészségügyben történő fejlesztések lassúságával.

Érdekes különbség, hogy míg globálisan a legnépszerűbb platform messze a Twitter, addig itthon gyakorlatilag elhanyagolható a platform súlya. Nálunk a hírportálok után elsősorban Facebook posztokban és kommentekben foglalkoznak a vírussal.

Ha a tartalmat vizsgáljuk, akkor a hírek, közlemények és orvosi tanácsok mellett nagy súllyal jelennek meg az álhírek, összeesküvés-elméletek. Emberkísérletnek, terrorizmusnak vagy egyszerű hoaxnak állítják be a jelenséget a radikálisabb felhasználók.

Külön izgalmas, hogy globálisan a legtöbb felhasználóhoz eljutott cikket a VICE online magazin publikálta, amelyben a keresési trendek mellett azzal is foglalkoztak, hogy sokan összekapcsolják a koronavírust (coronavirus) a népszerű Corona sörmárkával. (Néhány adat: 156 ezer komment, 607 ezer Facebook like, 89 ezer FB megosztás.) A megállapítás egyfelől a szóviccek és szellemes mémek újabb hullámát indították el, de szintén intenzív diskurzus kezdődött a tájékozottságról, álhírekre és félinformációkra fogékony közönségről.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×