eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar
Nyitókép: pixabay

Észak felől csap le a tél, órákon belül ideér

Kora estétől nyugat felől egyre többfelé érkezik meg a vegyes halmazállapotú csapadék, napközben legfeljebb 6 fokig melegszik a levegő. Hétfőre négy északi megyére és a fővárosra is figyelmeztetést adtak ki a havazás miatt.

A napsütést kezdetben csak fátyolfelhők zavarják, délutántól nyugat felől fokozatosan megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, estére már csak a keleti határszélen fordulhatnak elő kevésbé felhős körzetek.

Napközben eső nem valószínű, azonban kora estétől nyugat felől egyre többfelé érkezik meg a vegyes halmazállapotú csapadék.

A déli, délkeleti szél főként az Észak-Dunántúlon erősödik meg. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 3 és 6 fok között várható.

Hétfőre Pest megyére, így a fővárosra, valamint Heves, Nógrád és Borsod-Abaúj-Zemplén megyére is figyelmeztetést adtak ki a havazás miatt.

Címlapról ajánljuk
Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Hat héten át zajlik a világ leghosszabb választása: most dőlhet el másfél milliárd ember jövője

Hat héten át zajlik a világ leghosszabb választása: most dőlhet el másfél milliárd ember jövője

Indiában pénteken kezdődött meg a világ legnagyobb általános választása, amelyen közel 1 milliárd választásra jogosult adhatja le a szavazatát. A rendkívüli méretek miatt ezt a szokásosnál sokkal hosszabb időkeretben bonyolítják le, összesen hat héten keresztül zajlik a voksolás, eredményekre csak júniusban lehet majd számítani. A döntés nem könnyű, ugyanis számos olyan tényező van, amely befolyásolhatja a választók döntését. Elemzésünkben összeszedjük, hogy mi motiválhatja most az indiai szavazókat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×