Nyitókép: Pexels.com

Borús jövőkép: kiszámíthatatlanul és hirtelen fog összeomlani a rendszer

InfoRádió
2019. november 9. 10:45
Akár 90 százalékkal is zsugorodhat 30 év alatt Magyarországon a biodiverzitás, vagyis a fajok sokszínűsége – állapította meg a Környezeti jövőkutatás: Magyarország 2050 címmel november közepén megjelenő ökológiai tanulmánykötet.

A jövőkutatás elsősorban a társadalomtudományokban ismert diszciplína, de a természettudományok esetén is érdemes előre gondolkodni, a jelenlegi változásokat továbbgondolva lehetséges forgatókönyveket kidolgozni. A Magyar Tudományos Akadémia Lendület Ökoszisztéma-szolgáltatás Kutatócsoportjának irányításával a Corvinus és a Semmelweis egyetemek kutatóival összefogásban készült a tanulmány, amely azt mutatja meg, hogy milyen lesz az élővilág összetettsége 2050-re Magyarországon.

Báldi András, a Lendület csoport tagja az InfoRádiónak elmondta, a nyugat-európai tendenciák,

a faji sokféleség zsugorodása mutatkozik meg Magyarországon

is. Elsősorban az ember térhódítása, az intenzív mezőgazdaság miatt. "Ha 10 évvel ezelőtt kimentünk egy magyar gyepre, egy legelőre, a magyar pusztába, akkor az ég te volt pöttyözve mezei pacsirtákkal, amelyek ott énekeltek – fogalmazott a tihanyi Ökológiai Kutatóintézet tudományos főmunkatársa. – Láttuk Nyugat-Európában, hogy a 60-70-es évek során elindult erős intenfizikáció a mezőgazdaságban oda vezetett, hogy egyes madárfajok állománya akár 90 százalékkal lecsökkent, hírmondója maradt egyes fajoknak. Úgy látjuk, hogy ez a folyamat Magyarországon is elindult. A mindennapi madaraink monitoringja, a trendjei azt mutatják, hogy egyes fajoknak a csökkenése akár ilyen drasztikus is lehet."

A szakember arra is fölhívta a figyelmet, hogy

nemcsak az ember, hanem az invazív fajok fokozódó terjedése is rombolja a biodiverzitást

Magyarországon. "Ha van egy beállt, úgynevezett klimax társulás, az elég ellenálló különböző jövevényekkel, változásokkal szemben, nagyon stabil, több lábon áll, számos faj tölti be ugyanazt, vagy hasonló funkciót – magyarázta a Lendület csoport tagja. – De, ha emberi behatásra átalakítunk egy tájat, felszántjuk, építkezünk rajta, akkor azonnal megjelennek a roppant életképes terjedő fajok, amelyek az ilyen újonnan kialakuló, vagy megzavart élőhelyeken fordulnak elő. Ezt a folyamatot segíti például a klímaváltozás, vagy a kereskedelem, amik mind-mind összeadódnak."

Globális tendencia érvényesül Magyarországon is biológiai sokszínűség csökkenésével. A globális ökoszisztéma-szolgáltatási rendszer kiszámíthatatlanul és hirtelen fog összeomlani, hívta föl a figyelmet az ökológus.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Milyen lesz Magyarország 2050-ben? – Báldi András, Lendület csoport
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást