Megterhelő időjárási frontok harca fölöttünk hétvégén: a lehűlés győzni fog

Infostart
2019. szeptember 28. 06:00
Szinte futószalagon érkeznek a frontok a Kárpát-medence fölé, azonban jelentős lehűlés csak a jövő hét második felétől körvonalazódik. Ezt közli az OMSZ - vagyis hétvégére (szombaton) nem sok jóra számíthatunk, a jövő héten pedig annál is kevesebbre.

Várható időjárás az ország területén szombat estig:

Éjszaka fokozatosan növekszik a felhőzet, hajnaltájt az északi tájakon eső, záporeső is előfordulhat. Szombat hajnalban pára, ködfoltok képződhetnek.

Napközben az ország északi, északnyugati felében az erősen felhős ég mellett több helyen is várható eső, zápor, északkeleten akár egy-egy zivatar is kialakulhat, délebbre a szakadozottabb felhőzet mellett hosszabb napos időszakok is lesznek, arrafelé kisebb a csapadék kialakulási esélye.

A déli, délnyugati, majd hajnaltól az egyre nagyobb területen északnyugatira, nyugatira forduló szelet kísérhetik helyenként élénk széllökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet jobbára 10 és 15 fok között alakul.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 24 fok között valószínű, délen lesz melegebb az idő.

Vasárnap:

Eleinte változóan felhős lesz az ég, majd délután csökken a felhőzet. Elvétve, főként délen lehet kisebb, eső, zápor. A déli, délnyugati szél többfelé megélénkül, északnyugaton helyenként megerősödik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet vasárnap 9, 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 19, 25 fok között várható.

Frontok harca

Az OMSZ videójában azt halljuk, hogy megterhelő lesz a hétvégénk a gyorsan váltakozó frontok miatt. Azt is tudatják, hogy gyenge hidegront súrol minket szombaton.