Nyitókép: pixabay

Kezdhetünk búcsúzkodni a melegtől, itt az előrejelzés

Infostart
2019. szeptember 15. 05:33
Van még két napsütéses, kellemesen meleg nap, érdemes kihasználni, mert durva változás jön.

Vasárnap nagyrészt derült időre számíthatunk, inkább csak kevés fátyol- és gomolyfelhő lehet az égen. A nyugati megyékben azonban reggel, délelőtt még lehetnek felhősebb tájak is, majd napközben ott is csökken már a felhőzet. Csapadék nem lesz. A délnyugati szél többnyire mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 26 fok között alakul.

A Balaton 21 fokos, a Tisza-tó pedig 23 fokos.

Hétfőn sem lesz okunk panaszra, lesz, ahol 29 fokig melegszik délutánra a levegő. A déli óráktól viszont észak felől egyre többfelé megnövekszik, estétől helyenként meg is vastagszik a felhőzet. A nap második felében északon, északnyugaton már kialakulhat egy-egy zápor, esetleg zivatar. A délnyugati, nyugati szél az ország északkeleti felén megélénkülhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 29 fok között valószínű.

Kedden azonban változás kezdődik és szerdára alaposan visszaesik a hőmérséklet.