Még augusztusban a kétegyházi búzamezőn leszállt egy vitorlázórepülő a Szegeden zajlott ifjúsági világbajnokságon. Mivel sokakat érdekeltek a következmények, a Beol.hu utánaeredt a történetnek.
A különleges landolásra a lap beszámolója alapján Árgyelán Istvánné, a Kétegyházi Petőfi Polgárőr Egyesület elnöke lett figyelmes, és mivel nem lehetett tudni, hogy mi is történt, a rendőrséggel, a határőrséggel és a békéscsabai repülőtérrel is egyeztetett, valamint őrizte a vitorlázórepülőt. Akkor úgy tűnt, a vihar elől menekülve szállt le a gép rendhagyó módon és helyen.
Pacz Gábor, a verseny egyik szervezője most elmondta, egyáltalán nem ritkák az ilyen esetek, van olyan verseny, amikor minden versenyző másutt landol, ez a géptípus ugyanis ki van téve az időjárásnak.
"Ha megszűnnek ezek a körülmények, akkor a földre kényszerül a vitorlázó" – árulta el Pacz Gábor.
Hozzátette, megvannak az eljárások, amivel kiválasztják a leszálláshoz a terepet, ennek megfelelően egy
teljes értékű leszállás történik ilyenkor, ez szavai szerint még csak nem is vészhelyzet. A pilóta az adott helyzetben csapatával konzultálva, koordinátáit megadva dönt a leszállás körülményeiről,
leszállás után pedig a gépet gyorsan szétkapják és kocsira teszik. Nem is hívják kényszerleszállásnak az ilyet, neve is van: telepre szállás.