Nyitókép: Pixabay

Nem rázhatnak le a légi cégek, ha eltűnt a poggyász vagy valami van a géppel

Infostart / InfoRádió
2019. augusztus 26. 20:27
Idén nyáron is gyakran előfordultak járatkésések és -törlések a repülőforgalomban, de többször elhagyták utasok poggyászát is. Ezekben az esetben kártalanítás és kártérítés kérhető - közölte az InfoRádióban Kispál Edit fogyasztóvédelmi szakjogász.

Eléggé nagy a zűrzavar a közvéleményben annak kapcsán, hogy a repülőre szállóknak milyen kártérítési igényük merülhet fel, illetve mi tartozik a jegyárba és mi nem.

Mint Kispál Edit fogyasztóvédelmi szakjogász, a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének szóvivője az InfoRádióban elmondta, több jogszabály is foglalkozik mind a repülőjegy árával, mind a kártalanítással, ezért is fontos tudni, hogy kitől mit lehet kérni.

"A repülőjegy árának visszatérítését attól kérhetjük, akinek kifizettük.

Tehát ha a társaságnak fizettünk, tőle, ha az utazási irodának fizettünk, tőle kell kérni. Ezzel kapcsolatban nemrég európai bírósági ítélet is született" - mutatott rá Kispál Edit.

A kártérítés maga nem egy gördülékeny folyamat, de mindenképpen próbálkozni kell, elsősorban akkor, ha az indulási vagy a célország uniós; a törölt repülőjárat hosszától függően például 250, 400 vagy 600 eurós kártalanításra lehet számítani.

"Azért nem kártérítésről, hanem kártalanításról kell beszélnünk, mert itt a pénz automatikusan jár, nem kell perelni"

- tette hozzá a szakjogász, s akkor is így van, ha a légi cég elsőre mindent megpróbál.

Az egyénileg foglalt utazás díját a légi cégnek kell kifizetnie, de fel kell készülni arra is, hogy lehet vis maior helyzet, amikor nem jár pénz. De nem vis maior például a műszaki meghibásodás.

Poggyászelhagyásnál a jogász azt mondja, a kár maximum összegét szokták ilyenkor megszabni.

Amennyiben nem sikerül a légitársasággal zöld ágra vergődni, ott van a Békéltető Testület, másrészt az Európai Fogyasztói Központ is segít ilyen helyzetben, nem beszélve azokról a vállalkozásokról, akik pénzért behajtanak összegeket a lakosság számára,


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Repülős fogyasztóvédelmi kisokos - Kispál Edit
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást