eur:
392.8
usd:
367.87
bux:
0
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma
Nyitókép: wikipedia

Borzalmas betegség hordozója telepedhet meg Magyarországon

Fontos felkészülni az esetleges új járványokra - hangsúlyozta egy szakértő.

A Hyalomma marginatum egy kullancsfaj, Afrikában őshonos, magyar neve még nincs. Arról ismert, hogy

az úgynevezett krími-kongói vérzéses láz vírusát hordozhatja.

Ennek a vérszívónak egy felnőtt példányát találták meg az MTA Ökológiai Kutatóintézetének (MTA ÖK) munkatársai, amikor a Margitszigeten élő sünöket és a rajtuk élősködő kullancsokat tanulmányozták három éven keresztül.

A betegség néha megjelenik Európában, például Romániában, Szerbiában és Bulgáriában, a kullancs Horvátországban is megtalálható, de a közelmúltig úgy lehetett tudni, a Mediterráneumnál északabbra nem élhet meg a téli fagyok miatt – írja a 24.hu. Újabban itthon, valamint a szomszédos országokban, sőt Németország északi részén, Hamburg közelében is megtalálták felnőtt egyedeit. Így pedig bebizonyosodott, hogy

képesek túlélni, és talán szaporodni is az európai környezetben.

A petéből kikelő, apró hatlábú lárvák vért szívnak, majd úgynevezett nimfává fejlődnek. Ekkor újra vérre van szükségük, hogy elérjék felnőtt kullancs állapotot. Madarakra csak az első két állapotban kapaszkodnak, a kifejlett egyedek táplálkozásához nagyobb állatra, kutyára, szarvasra, lóra vagy emberre van szükség. Mivel Magyarországon sok a potenciális hordozó, így reális a veszélye, hogy az idegenhonos kullancs és vele együtt a krími-kongói véres láz kórokozója idővel megtelepedjen.

Ez egy belső vérzésekkel, magas lázzal járó, a nevéhez illően borzalmas betegség magas halálozási aránnyal – mondta a portálnak Földvári Gábor parazitológus, az MTA ÖK tudományos főmunkatársa.

A parazitológus szerint rendkívül fontos felkészülni az esetleges új járványokra, ezért is monitorozzák a járványtani és ökológiai szempontból a kullancsok és az általuk terjesztett kórokozók jelenlétét és terjedését, is. A szúnyogokkal ellentétben a kullancsokat életmódjukból adódóan nem lehet tömegesen irtani. A védekezés egyéni lehet.

Címlapról ajánljuk
Sárkány, Krokodil és Ragyogás – ezek lehetnek a pusztító izraeli bosszúállók

Sárkány, Krokodil és Ragyogás – ezek lehetnek a pusztító izraeli bosszúállók

Izrael bejelentette, hogy nem hagyja válasz nélkül Irán tömeges drón- és rakétatámadását. Dél-Libanonban már meg is ölték a Hezbollah néhány fontos parancsnokát, de lehet, hogy Jeruzsálemben ennyivel nem fogják beérni. Szakértők most azt találgatják, vajon hogyan vághatna vissza Izrael a határaitól több mint ezer kilométerre lévő Iránnak.

Vágujhelyi Ferenc az Arénában: mostantól azonnal fellép a NAV az önrevízióval visszaélők ellen

Az önrevízióval visszaélők csalárd gazdálkodása miatt versenyelőnyre tesznek szert a becsületes gazdálkodókkal szemben, és ezt nem tudjuk megengedni – mondta Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az szja-bevalllásokról, az eÁFA-rendszer előnyeiről, az idén kiemelten ellenőrzött területekről és arról is, hogy az adóhatósági büntetés miért hatékonyabb, mint a büntetőeljárási szankció.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×