A Balaton tiszta vizű, kellemes ízű tó, amelyen egyszerre 40-50 hajó is közlekedik – írta Evlia Cselebi török utazó 1664 és 1666 között. Később a tó kihasználtságáért és gőzhajózásért emelt szót Széchenyi István, aki ezeket a sorokat vetette papírra: „A megfáradt ember, ha a Balaton vizét meglátja, új erőt érez ereiben csörgedezni.”
Az viszont általános meghökkenést keltett, amikor Wesselényi Miklós 1835-ben átúszta a Balatont. Akkortájt ugyanis tíz halászból legfeljebb csak egy fürdött a tóban.
A reformkori érzület és a romantika táplálta a Balaton-kultuszt.
Az Osztrák-Magyar Monarchia idején arra törekedtek a települések, hogy gyógyfürdői rangot kapjanak, mert ez húsz évi adómentességgel járt. Virágzott a fürdőkultúra, s jó üzlet volt a gyógyvíz, olvasható a Sonline.hu cikkében.
A fejlődés aztán elérte a tó környékét, és a déli vasútépítés nagy vitái után egyre-másra jöttek létre a fürdőtelepek. Siófokon a tehetős pénzemberek, Balatonföldváron az arisztokraták, Balatonlellén a fővárosi értelmiség, Fonyódon az orvosok, tanárok, illetve a kaposváriak, Balatonfenyvesen a pécsiek, Balatonkeresztúron a marcali és kéthelyi családok vettek villát, míg Balatonboglár volt a legnagyobb kereskedőhely a déli parton.
Orvosi tanácsra az aktív társasági élet is szerepelt a fürdőhelyek látogatóinak teendői között. Egy kúra három hétből állt, amely alatt 21 fürdőt javallott venni. A fürdőhelyek módija lassan átalakította a régi balatoni falvak világát. A vendégek átlagos létszáma pedig emelkedni kezdett.