Nyitókép: Overdose 2014. február 4-én. A kilencéves magyar versenyló fedezőménként került a Bábolnai Nemzeti Ménesbe. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Overdose utóda a női simogatástól jön lázba

Infostart
2018. december 12. 05:20
Cirfandli hároméves, de hasonló sikereket érhet el, mint apja, Overdose.

Itt az új magyar csodaló? Cirfandli - a fiatal sárga mén egy fehérborszőlő-fajtáról kapta a nevét - az idén három versenyt nyert zsinórban, majd egy rangos milánói futamon végzett harmadikként. Trénere, Fézer Róbert szerint nagy potenciál van benne.

„Az olaszországi versenyre esélytelenek nyugalmával készültünk, hiszen rutinosabb lovak ellen mérettette meg magát, ennek ellenére remek teljesítményt futott, és harmadikként ért a célba.

A futam rangjáról sokat elárul, hogy a három győzelmével összesen nem keresett annyit Cirfandli, mint Milánóban”

– mondta Fézer Róbert a Borsnak.

A tréner hozzátette: jövőre még jelentősebb versenyekre szeretné nevezni, és az élmezőnyben is megállja majd a helyét, ám az még kérdéses, hasonló karriert fut-e be, mint édesapja.

„Overdose teljesítménye káprázatos. Elképesztő érzés volt meglovagolni, úgy tűnt, mintha a többi ló egy helyben állna, úgy hasított el a többi mellett” – tette hozzá.

Mint kiderült, Cirfandlinak már most vannak „sztárallűrjei”: imádja a női simogatást, a hölgyektől tűri el a csutakolást. Éjszakánként pedig gondosan elrejti a trágyát, óriás szalmakupacokat halmozva fel, így mindennap keresgélni kell azt.

A 32 millió forintot érő állat tulajdonosa az állami kézben lévő Bábolna Nemzeti Ménes,

míg a bérlő Kovács György, aki azt mondja, a lóversenysport szerelem, nem pedig üzleti befektetés.