Nyitókép: Pixabay.com

Megszállták a baglyok Túrkevét - de nem baj

Infostart
2018. december 10. 20:55
20-30 ezer kártevőt fog elpusztítani egy százas csapat, az emberre pedig nem veszélyesek, cserébe jól néznek ki. Ráadásul összesen vagy ezren vannak.

Túrkeve valósággal bagolyfőváros - vélekedik a Szoljon.hu cikkírója; igaz, ami igaz, a téli hónapokban ezernél is több bagoly tölti itt a napokat. A hideg idő beköszöntével már idén is megjelentek a nagyobb fákon.

"Minden télen itt telepszenek meg a nyírfák csupasz ágai között, előfordul, hogy két tucatnyi is van belőlük" - mondta el a település belső részén élő egyik lakos, akinek utcájában gyakran vendégeskednek ezek az erdei állatok. "Nem sok baj van velük, hiszen egész nap alszanak, csak estefelé élednek fel. Viszontkedves színfoltjai a településnek, érdekes látványt nyújt egy-egy fa, melyen fürtökben telepszenek meg a baglyok."

Viszonylag

kevés olyan bagolyfaj van, amelynek példányai telente csapatostul tanyáznak nappal az ember közelében.

Az erdei fülesbagoly azonban szívesen választ akár forgalmasabb lakott területeket is.

A településeken mindig néhány fokkal melegebb van, mint a természetben, másrészt innen hiányoznak azok a nagyobb testű ragadozó madarak, melyek veszélyeztetik. Szerencsére egyre többen tudják, hogy az emberre nem jelentenek veszélyt, ellenben nagyon szórakoztató és hasznos madarak.

A baglyok a növényvédelem nagy segítői.

Száz madár a három hónapnyi telelés idején 20-30 ezer kártevőt távolít el biológiai úton.

Ekkora méretű rágcsálóirtást csak súlyos környezet- és természetvédelmi, humánegészségügyi kockázatú mérgek bevetésével, sok pénzből lehetne megoldani.