Szerdán hideg lesz, de látjuk majd a napot is

Infostart
2018. november 27. 13:54
A kelet felé távozó ciklon nyomában szárazabb és hidegebb levegő áramlik térségünk fölé. Szerdán már számottevő csapadék nem várható, és egyre többfelé kisüt a nap.

Kedden borult lesz az ég, összességében több helyen várható gyenge csapadék; délkeleten, keleten eső, északon, északnyugaton havazás, másutt eső, havas eső, havazás egyaránt előfordulhat.

Éjszaka a csapadékzóna dél felé helyeződik, egyre kevesebb helyen valószínű kisebb havazás, délkeleten még havas eső is lehet.

Észak felől ugyanakkor szakadozik a felhőzet, reggelre az ország északi harmadán már kevés lehet a felhő.

Szerdán napközben tovább csökken a felhőzet, a legtöbb helyen akár több órára is kisüt a nap, délelőtt a déli határnál is megszűnik a csapadék.

Az északkeleti, északi szél többfelé erős, a Nyugat-Dunántúlon, valamint a Zemplénben, a Nyírségben és a Hajdúságban időnként viharos lesz.

Szerda délutántól mérséklődik fokozatosan a légmozgás.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és -5 fok között alakul, északon lesz a hidegebb. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán -1 és +4 fok között valószínű - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Az Időkép szerint csütörtökön délkelet felől érkezhetnek majd a felhők, de ezekből számottevő csapadék sehol sem várható, csupán helyenként szállingózhat időnként a hó. Tartósabban napos tájak az északkeleti határhoz közel, valamint nyugaton, délnyugaton lehetnek.

Helyenként élénk lesz a keleties szél.

Csütörtök hajnalra a havas, derült tájakon mínusz 10 fok köré hűlhet a levegő, de máshol is fagypont alatti minimumokra számíthatunk 0 és -6 fok közötti értékekkel.

Napközben -3 és +3 fok között alakul a csúcshőmérséklet, fagypont alatti értékeket elsősorban a havas tájakon mérhetünk.