Nyitókép: Pixabay

Viharos széllel és esővel érkezik a hidegfront

Infostart
2018. október 23. 11:38
Szerdára egy újabb, erősebb hidegfront éri el az országot, majd a hét végére ismét melegszik a levegő - írja az Időkép.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint kedden kezdetben még többfelé kisüthet hosszabb-rövidebb időre a nap, a nap második felében azonban észak, északnyugat felől fokozatosan megnövekszik, megvastagszik a felhőzet. Késő délután, este északon és északkeleten néhol kisebb eső, zápor is lehet. Az ország északi, északkeleti felén nagy területen megerősödik a nyugati, északnyugati szél, este a magasabban fekvő helyeken már viharossá is fokozódhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 7 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet.

Az Időkép szerint szerdára egy újabb, erősebb hidegfront éri el az országot sokfelé erős, viharos széllel, többfelé esővel, záporokkal, helyenként egy-egy zivatarral, kezdetben a Kékestetőn esetleg havas esővel. A front előtt délnyugaton még 17-20 fok is lehet, máshol 9-16 fokra van kilátás.

Csütörtökön helyenként kisebb eső, egy-egy zápor még előfordulhat, de többfelé a nap is kisüt. Sokfelé még élénk, erős lesz a nyugatias szél. A csúcshőmérséklet 8 és 17 fok között alakul, keleten lesz hűvösebb az idő.

Pénteken élénk déli-délnyugati széllel, többórás napsütéssel melegszik az idő, délután 15-20 fok valószínű. Említésre méltó csapadék nem várható. Szombaton élénk, erős délies szélre, elszórt záporokra, 18-24 fokos maximumokra számíthatunk.