Eldőlt, melyik lett Az Év Fürdője

Infostart
2018. szeptember 5. 21:06
Az Év Fürdője közönségszavazáson 2018-ban is három kategóriában kerestek győztest.

Az Év Fürdője megmérettetésén, a közönségszavazásban június 1. és augusztus 31. között három kategóriában közel 200 fürdő versenyzett.

Tavaly a Hungarospa Hajdúszoboszló írt történelmet, amikor 2015 után másodszorra is elnyerte Az Év Fürdője címet. Idén a legnagyobb kategóriának nyertese egy olyan fürdő lett, amelynek korábban már egy másik kategóriában is sikerült győznie, ez a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő, amely 2016-ban Az Év Feltörekvő Fürdője kategóriában húzta be az első helyet.

A fürdő növekvő népszerűségét leginkább családbarát jellegének, valamint a folyamatos, környezettudatos és vendégbarát fejlesztéseinek köszönheti. 2017. év végére a fürdő új épületszárnnyal is gazdagodott.

Az Év Feltörekvő Fürdője az Orosháza - Gyopárosfürdő Gyógy-, Park- és Élményfürdő lett, míg a Helyiek Kedvenc Fürdője kategória nyertese a Tiszavasvári Strandfürdő volt idén.

A versenyben rekordszámú, közel 170 ezren szavazó, összesen 176 ezer szavazatot adott le.