Nyitókép: MTI Fotó: Balogh Zoltán

A fürdőbérletek is érvényesek lesznek a Dagályban

Infostart
2018. augusztus 11. 09:28
Újabb hetet kell várni a strand megnyitására, de az augusztus 17-i dátum az üzemeltetési igazgató szerint biztosnak tűnik. A tesztüzemben addig is többször fogadnak látogatókat.

Erre a péntekre igérték, most azonban már augusztus 17-ről beszélnek a szakemberek, ha a budapesti Dagály strand megnyitásáról kérdezik őket. Ezt a dátumot hirdetik a területre kitett táblák is. Varga Csaba üzemeltetési igazgató az atv-nek azt mondta

Az üzemeltetési igazgató szerint a késést a műszaki átadás-átvétel csúszása okozza. Varga Csaba szerint az augusztus 17-i megnyitó most biztosnak tűnik, addig azonban tesztüzemben többször is fogadnak látogatókat. Mint mondta, a tesztüzemben nem csak a medencét, de a felületeket, az útvonalakat, a szolgáltatásokat is figyelik. Szinte teljes üzemmódot jelent a tesztüzem, de a jellegéből, illetve a jogi meghatározása miatt fontos az, hogy ezt így hívjuk.

Varga Csaba elmondta, hogy a jövőben a Bp2017 Kft. és a többi, fővárosi strandot is üzemeltető Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. közösen működteti majd a Dagályt, így a fürdőbérletek érvényesek lesznek a felújított strandra is.

Modern, európai, családbarát

Mint arról az InfoStart is beszámolt, modern, európai színvonalú és családbarát fürdőkörnyezet várja majd a látogatókat. A régi Dagályból is megmaradtak régi elemek, ilyen a termálmedence, valamint a pillangómedencék.

Megújult és teljesen újraépült a 25 méteres, és az 50 méteres medence, illetve az épületeket teljes egészében átalakították, új épületszárnnyal, wellness- és olvasórészleggel bővítették.

Úgy tudni, hogy a létesítmény bizonyos részei télen is használhatók lesznek.

Az árakról az atv híradója úgy értesült, hogy a felnőtt belépő hétköznap 2500, hétvégén pedig 2700 forint lesz, a gyerek, diák és nyugdíjas jegyek pedig 2100-2300 között lesznek.

A családi jegyeknél

a két gyerekkel érkező szülőknek legfeljebb 7700, eggyel pedig 5000 forintot kell majd fizetni.

A strandfürdőt 2016 szeptemberben zárták be, akkor kezdődött a teljeskörű rekonstrukció, amely a Duna Aréna építésével párhuzamosan zajlott. A Dagály végleges kialakítása közben összekötötték a két szomszédos létesítményt is.